null 20 éves a Kisebbségi Keretegyezmény

Szalayné Sándor Erzsébet, Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1994. november 10. napján fogadta el a „Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről” címet viselő dokumentum szövegét. A nemzetközi szerződés 1995. február 1. napján nyílt meg aláírásra, majd pontosan húsz évvel ezelőtt, 1998. február 1. napján lépett hatályba. Az angol és francia nyelven egyformán hiteles szerződés, 27. cikke értelmében, nem csak az Európa Tanács tagállamai számára állt nyitva, hanem – a Miniszteri Bizottság meghívása nyomán – más államok számára is, a Keretegyezményhez csatolt magyarázó megjegyzések szerint a korabeli európai biztonsági és együttműködési folyamatban részes államok számára. Az azóta eltelt pontosan húsz év alatt az Európa Tanács jelenlegi 47 tagállama közül 43 állam aláírta, 39 állam ratifikálta is, ezzel a Keretegyezmény az Európa Tanács égisze alatt kidolgozott és aláírásra megnyitott 222 szerződés sorrendjében az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény mögött a második helyen áll a ratifikációk számát tekintve. Magyarország az elsők között írta alá és ratifikálta a Keretegyezményt.

Az 1998-2018 között folytatott, eddig összesen négy monitoring ciklus során a Keretegyezmény Tanácsadó Bizottsága 148 országjelentést vizsgált meg, 127 országlátogatást hajtott végre és 139 jelentést fogadott el. 

A nemzeti kisebbségek védelme számára Európában rendelkezésre álló, változó hatékonyságú nemzetközi mechanizmusok között – a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája mellett – a Keretegyezmény központi szerepet játszik. Az említett adatok önmagukban is beszédesek, sokkal meghatározóbb azonban az a tény, hogy húsz év után az európai jogi térben a Keretegyezmény kiemelt viszonyítási pont lett, az egyetlen jogi kötőerővel bíró átfogó nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés. A védeni rendelt kisebbségi jogok végrehajtásának ellenőrzése során a monitoring feladattal megbízott Tanácsadó Bizottság értelmezési kereteket, standardokat alakított ki, amelyekre döntéseik során más nemzetközi szervezetek és intézmények, az EBESZ-től az Európai Unión át az Emberi Jogok Európai Bíróságáig, visszatérő jelleggel, egyre gyakrabban hivatkoznak. A szerződő államok nemzeti jogrendszerei szempontjából pedig feltételezhetjük, de legalábbis remélhetjük, hogy a Keretegyezményben foglalt kisebbségi jogok ezen államok alkotmányos hagyományainak részévé váltak.

Európa történelme azt is igazolja, hogy nem a kisebbségi jogokhoz való hozzáférés, hanem éppen a kisebbségi jogokhoz való hozzáférés hiánya az a szikra, ami a társadalomban bizonytalanságot és végső soron tragédiákhoz vezető konfliktusokat okoz. A nemzetközi jogi kisebbségvédelem által is sugallt és védeni rendelt sokszínűség menedzselése, mint horizontális államszervezési felfogás, az egyetlen út az inkluzív államot építeni és védeni kívánó jóhiszemű állam számára. 

A nemzeti kisebbségek ügye iránt érdeklődő kedves olvasónak ajánlom szíves figyelmébe a Keretegyezmény húsz éves tevékenységét értékelő, és a jövő kihívásait is felvillantó angol nyelvű videót és kiadványt: 

https://youtu.be/43o7Bc5NcqQ http://www.ecmi.de/uploads/tx_lfpubdb/ECMI_FCNM_20_Years.pdf

Szalayné Sándor Erzsébet