null 70 éves az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Az alapvető jogok biztosa 2018. november 20-án jubileumi ünnepséget rendezett és kiállítást szervezett az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 70. évfordulója alkalmából.

Az ünnepi rendezvényt Dr. Székely László, az Alapvető Jogok Biztosa nyitotta meg, majd Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes méltatta a Nyilatkozat jelentőségét. Beszédet tartott Dr. Simai Mihály, a Magyar ENSZ Társaság elnöke, az ENSZ Társaságok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke. Videoüzenetében Dr. Rita Izsák-Ndiaye, independent UN human rights expert, az ENSZ Faji Diszkrimináció Megszüntetésével Foglalkozó Bizottságának (CERD) tagja is köszöntötte a résztvevőket. A Nyilatkozat 70. évfordulója alkalmából elektronikus formában megjelenő tanulmánykötetet Dr. Csink Lóránt, az Alkotmánybíróság - hivatalos oldal / The Constitutional Court of Hungary főtanácsadója, Hivatalunk volt munkatársa mutatta be az érdeklődőknek. Dr. Bándi Gyula Jövő Nemzedékek Szószólója a tudományos esszépályázat szándékát és győzteseinek munkáját elemezte.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Erika Kiss Köleš szlovén nemzetiségi szószóló, Brigitta Szuperák ukrán nemzetiségi szószóló, Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló és Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke. A szószólókat elkísérték munkatársaik, Károly Barsi, Annamária Horváth Sulyok és Ferenc Sütő, akiknek külön köszönjük, hogy együtt ünnepelhettünk.

A Nyilatkozat fontosságát hangsúlyozandó az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága 2017. december 10-én egy évig tartó kampányt indított, amely az évforduló megünneplésével zárul. A kampány fő célja, hogy minél szélesebb körben tudatosítsa a 30 cikkből álló Nyilatkozatot megalapozó elvet, azt, hogy minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. A kampányév a meghirdető szándéka szerint arra is hivatott, hogy ösztönözze a közös gondolkodást, milyen módokon állhatunk ki a mindennapokban e jogokért.

Az alapvető jogok biztosa a feladatait és a munkája kereteit meghatározó törvény alapján elősegíti az emberi jogok érvényesülését és védelmét. Ennek során társadalmi tudatformáló, felvilágosító tevékenységet végez és együttműködik azon szervezetekkel és nemzeti intézményekkel, amelyek célja az alapvető jogok védelmének előmozdítása. A Hivatal az Egyesült Nemzetek Szervezetének legmagasabb, A-státuszú nemzeti emberi jogi intézményeként kapcsolódik az ENSZ rendszerében működő egyéb szervezetek tevékenységéhez, illetve a nyilvánosság eszközeivel is felhívja a társadalom figyelmét az emberi jogok tiszteletének alapvető követelményeire.

Az ENSZ egy évig tartó évfordulós kampányához csatlakozva 2018 folyamán 
* Hivatalunk a Nyilatkozat tartalmának minél szélesebb körű, akadálymentes elérhetősége érdekében magyar jelnyelvi videó elkészítését rendelte meg, amit először az ünnepi rendezvény résztvevői tekinthettek meg. 
* a Nyilatkozat aláírásának 70. évfordulójára a Hivatal munkatársainak tanulmányait tartalmazó online kötetet jelentetett meg
* az évfordulóhoz kapcsolódva a Hivatal kiállításon mutatta be azt az emberi jogok fontosságát illusztráló nemzetközi plakátgyűjteményt, amit az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága állított össze negyven neves tervező műveiből
* a Nyilatkozat jelentőségének tudományos értékű bemutatására az alapvető jogok biztosa pályázatot írt ki a felsőfokú-, illetve doktori képzésben részt vevő hallgatók számára.

Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes előadásának szövege elérhető itt.