null A szlovén kultúra ünnepének napja

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes 
közleménye
a szlovén kultúra ünnepnapján


Február 8-a Szlovéniában a kultúra ünnepe, egyben hivatalos állami ünnepnap. E napon nemcsak az anyaországban, hanem világszerte mindenhol – így hazánkban is – az 1849-ben e napon elhunyt kiváló költőre, a szlovén irodalom első európai színvonalú alkotójának is tekintett France Prešerenre emlékeznek a szlovén anyanyelvüket, kultúrájukat és identitásukat ápoló közösségek. 

France Prešeren 1800-ban született, középiskolába Ljubljanában járt, majd Bécsben jogot hallgatott. Ljubljanába visszatérve ügyvédi praxist folytatott, de ekkor már első versei is megjelentek. Tehetsége és költészete a romantika korának legnagyobb európai alkotóiéhoz mérhető. Verseit, köztük a Sonetni venec (Szonettkoszorú) című ciklusát számos nyelvre, így magyarra is lefordították, Lator László és Tandori Dezső műfordításaival kétnyelvű, magyar-szlovén kötetben olvashatjuk a legszebbeket. Zdravljica (Pohárköszöntő) című versének utolsó versszaka 1989 óta a szlovén nemzeti himnusz.

Josip Vidmar szlovén irodalomkritikus és politikus szavaival: „Neve ma a legfényesebb név abban a szlovén irodalomban, amelyet ő emelt először művészi tökélyre. (…) Prešeren megteremtette irodalmunkat, és még ennél is többet tett. Költészetének értékeit tudatosítva nőtt és fejlődött a szlovén nemzeti öntudat is…”

A szlovén kultúra ünnepéről nem emlékezhetünk meg méltóbban, mint a nagy költő himnusszá vált szavait idézve, melyek a huszonegyedik század elején éppoly aktuálisak, mint születésükkor:


„Éljenek mind a népek,
kik várják már a nagy napot,
mely a földkerekségnek
hoz békésebb virradatot;
mennyi rab
lesz szabad
és jó szomszéd a nap alatt!”

Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC
egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes