null V4 ombudsman találkozó Gdanskban

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala képviseletében Szalayné Sándor Erzsébet Prof. Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes, Bándi Gyula Prof. Jövő Nemzedékek Szószólója és Dr. Szajbély Katalin főosztályvezető-helyettes vesznek részt a Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország ombudsmanjainak immár hagyományos éves szakmai találkozóján.

A szeptember 16-18. közötti szakmai beszélgetéssorozat keretében az idén három kiemelt téma, a 70 éves Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának mai jogalkalmazási szerepe, a véleménynyilvánítás szabadságának helyzete és az emberi jogi nevelés-oktatása kerül a fókuszba. Az ombudsmanok, illetve kísérő munkatársaik részletesen ismertetik az egyes országok vonatkozó jogszabályi környezetét és annak gyakorlati megvalósulását, majd értékelik az ezekre reflektáló alapjogvédelmi tevékenységet. A korábbi évek tapasztalatai szerint a közép-kelet-európai térségben hasonló jogi és társadalmi kihívásokkal kell szembenézni a független ombudsmani intézményeknek, ehhez a szakmai tapasztalatok, illetve jó gyakorlatok megosztása kiváló segítséget adhat.

A hivatalos programra az Európai Szolidaritás Központjában kerül sor, ahol szeptember 17-én lehetőségük nyílt találkozni Lech Wałęsa Nobel-békedíjas lengyel politikussal, a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egyik alapítójával, volt lengyel államfővel is.