Országos nemzetiségi önkormányzati elnökök az ombudsmanhelyettesnél

Január 23-án Szalayné Sándor Erzsébet évindító megbeszélésen látta vendégül hivatalában az országos nemzetiségi önkormányzatok elnökeit

A kerekasztal beszélgetésen a biztoshelyettes a 2017. évben a nemzetiségi jogok érvényesítése terén elért eredmények rövid bemutatása után 2018 aktuális feladatai között az országgyűlési választásokhoz kapcsolódó, a nemzetiségi önkormányzatokat érintő feladatokat emelte ki. Jelezte továbbá, hogy idén emlékezünk meg a nemzetiségek jogairól szóló törvény elfogadásának 25. évfordulójáról, melyről az ombudsmanhelyettes egy, a nemzetiségi jogok védelme érdekében az AJBH és jogelőd intézménye által folyatott joggyakorlatról szóló átfogó szakmai kiadvány megjelentetésével kíván megemlékezni. Ezt követően Iványi Klára a hivatal munkatársa beszámolt a megyei értéktárakban szereplő nemzetiségi értékek nyilvántartásba vételével kapcsolatban folyó vizsgálat aktuális állásáról, melyhez kapcsolódóan Varga Szimeon bolgár szószóló az Országgyűlés Hungarikum Bizottságának tagja fejtette ki álláspontját. A nemzetiségek értékeinek a nemzeti értéktárakban történő, illetve Hungarikumként való megjelenítésével kapcsolatban több országos nemzetiségi önkrományzati elnök jelezte a nemzeti és a nemzetiségi értékek törvényi szabályozása kapcsán, hogy itt a nemzetiségek identitását érintő érzékeny kérdésről van szó ezért a mindenki számára elfogadható megoldás kidolgozásához a nemzetiségek képviselői és a törvényhozás közötti folyamatos párbeszédre van szükség.

A kávészünetet követően az országos önkormányzati elnökök vázolták az általuk képviselt nemzetiségi közösségek aktuális problémáit és feladataikat a nemzetiségi jogok érvényesítése terén. Így az egyedi ügyek mellett a több nemzetiséget érintő kérdések közé tartoznak például választásokhoz kapcsolódóan a nemzetiségi névjegyzékbe történő regisztráció technkai kérdései, az átvett oktatási intézmények működtetése illetve a nemzetiségi oktatáshoz kapcsolódó feladatok és a nemzetiségeknek a közmédiában történő megjelenése.