Tisztelt Látogató!
 
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes kollégái arra törekednek, hogy szakszerű megoldást találjanak nemzetiségi jogokkal kapcsolatos esetleges problémáira. Az eljárás megkönnyítése érdekében a következőkről szeretnénk előzetesen tájékoztatni Önt.
 
A nemzetiségi biztoshelyetteshez bárki fordulhat panasszal akár saját ügyében, akár egy közösség képviseletében akkor, ha
  • őt, vagy az általa képviselt csoport tagjait nemzetiségi közösségi vagy egyéni jogaik gyakorlásával összefüggésben sérelem érte, illetve 
  • őt, vagy az általa képviselt közösség tagjait vélhetően a nemzetiségi csoporthoz való tartozásuk miatt érte bármilyen hátrányos megkülönböztetés (vagy fennáll ennek veszélye)
valamely állami szerv, hatóság, illetve közszolgáltató részéről.
 
Hatóságnak tekinthető például a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, kötelező tagság alapján működő köztestület, rendőrség, nyomozó hatóság vagy az ügyészség nyomozást végző szerve, közjegyző, önálló bírósági végrehajtó.
 
Közszolgáltatást végző szervnek minősül – függetlenül attól, hogy milyen szervezeti formában működik - például: óvoda és iskola, szociális és egészségügyi intézmény, a közüzemi szolgáltató, az egyetemes szolgáltató, a jogszabályban előírt, kötelezően igénybeveendő szolgáltatást nyújtó szervezet.
 
A nemzetiségi biztoshelyettes csak akkor indíthat vizsgálatot, ha a visszásságot a bepanaszolt hatóság, közszolgáltató közvetlenül idézte elő valamilyen cselekedetével vagy mulasztásával. Az ombudsmanhelyettes eljárásának további feltétele, hogy a panaszos előzetesen vegye igénybe a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslatokat - így például fellebbezzen az elsőfokú határozattal szemben. Ha bírósághoz is fordult, akkor már nem segíthetünk.  
 
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a nemzetiségi biztoshelyettes a névtelenül benyújtott panaszt nem köteles vizsgálni, ezért kérjük, hogy nevét és címét minden esetben tüntesse fel beadványában. Abban az esetben, ha tart a hátrányos következményektől, kérheti, hogy az eljárás során nevét ne fedjük fel.  Tudnia kell, hogy a jogszabály kifejezetten tiltja a megtorlást, így senkit nem érhet hátrány amiatt, hogy a biztoshelyettes eljárását kérte.
 
 
Amennyiben panaszt kíván benyújtani a nemzetiségi ombudsmanhelyetteshez, beadványát a lenti címek valamelyikére küldheti meg.
 
Levélcím:            Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
                           1387 Budapest Pf. 40.
 
E-mail:                nemzetiseg.info@ajbh.hu
 
Panaszirodánkban panaszát személyesen is benyújthatja vagy elmondhatja kollégáinknak, ehhez azonban előzetesen időpontot kell kérnie a (06-1) 475-7100 telefonszámon.
         
A panasziroda nyitvatartási ideje:
 
                              hétfő:                   08-16 óra között
                              kedd-csütörtök:   08-16 óra között
                              péntek:                08-12 óra között.
 
Helye:                    Budapest V. ker., Falk Miksa u. 9-11.
 
Kérjük, ha írásban nyújtja be panaszát, munkánk megkönnyítése érdekében az eset leírása mellett mindenképpen jelölje meg az alábbiakat is:
 
melyik nemzetiségi közösséghez tartozik, 
mely hatóság vagy közszolgáltató részéről,
mikor és milyen típusú jogsérelem érte.
 
Amennyiben anyanyelvén szeretne információkhoz jutni a panaszbenyújtás lehetőségeiről, itt talál további információkat!