null „Deutsche Minderheit und Europa” nemzetközi konferencia

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes részt vett és előadást tartott a „Deutsche Minderheit und Europa“ című nemzetközi konferencián, amelyet május 23-24. között a Konrad-Adenauer-Stiftung szerbiai és magyar irodája közösen szervezett a vajdasági Zombor városában.

A Kárpát-medencében élő német közösségek képviselői és az egyes országok szakértői immár közel tíz éve rendszeresen találkoznak, hogy megosszák egymással tapasztalataikat a német nemzetiség aktuális helyzetével, a szabályozási környezet alakulásával és a jogalkalmazással kapcsolatban. Az aktuális találkozóra a magyarországi Budaörs után idén a szerbiai Zomborban került sor, ahol korábban a Vajdaság legnagyobb dunai sváb német közössége élt és a helyben élő, illetve időközben Németországba elszármazott ma is aktívan őrzik a német hagyományokat.

A résztvevők a rendezvényen tematikus munkacsoportokban dolgozták fel az országgyűlési és önkormányzati szintű nemzetiségi képviselet aktuális kihívásait, az érintett országok – különösen Magyarország, Szerbia és Ukrajna – nemzetiségi jogi környezetének változásait, valamint a nemzetiségi médiatartalmak előállításának lehetőségeit és problémáit.

A magyarországi német közösség a legmagasabb szinten képviseltette magát: jelen volt és előadást tartott Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő, Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (LdU / MNOÖ) elnöke és Gutai Hajnalka, az MNOÖ hivatalvezetője.

Külön is köszönjük a meghívást és a kiváló szakmai együttműködést Frank Spengler úrnak, a Konrad-Adenauer-Stiftung Ungarn vezetőjének, valamint Bauer Bence projektkoordinátornak, a Konrad-Adenauer-Stiftung Ungarn főtitkárának.