null Kerekasztal beszélgetés a 2017-es gyermekkonzultációkról

November 20-án, a gyermekek jogainak világnapján az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes szakmai kerekasztal-beszélgetést tartott a 2017-es év során nemzetiségi közösségek bevonásával megvalósult gyermekkonzultációkról.

2017-ben három olyan gyermekrészvétellel megvalósuló program szakmai lebonyolításában vett részt a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes és titkársága, amelyekben aktív szerepet kaptak a hazai nemzetiségi közösségek is. A 2017 áprilisában a gyermekjogok a digitális környezetben témakört, majd 2017 novemberében a gyermekbarát digitális társadalom kérdését járták körbe a fiatalok. Emellett lehetőségük nyílt arra is, hogy a romákat sújtó előítéletekről és sztereotípiákról, valamint az ezek elleni fellépés lehetőségéről beszélgessenek, és megfogalmazzák javaslataikat egy gyermekbarát kampány előkészítéséhez.

A „Visegrad Children 4 Digital Society” (Visegrádi Gyerekek a Digitális Társadalomért) projekt a Visegrádi országokban élő gyermekeket kívánja támogatni annak érdekében, hogy véleményt alkothassanak a digitális társadalom gyermekbaráttá tételéről, valamint álláspontjukat a döntéshozók meghallgassák és figyelembe is vegyék intézkedéseik során.
A másik, szintén gyermekrészvétellel megvalósuló konzultáció az Európa Tanács „Dosta! – Enough! Go beyond prejudice, meet the Roma!” (Elég! Lépj, túl az előítéleteken ismerd meg a romákat!) kampányához kapcsolódik, amely a romákat sújtó előítéletek és sztereotípiák ellen kíván fellépni. A kampány gyermekbarát verziójának előkészítésére 2018 folyamán kerül sor, az előkészítő folyamatokba – az Európa Tanács Gyermekjogi Stratégiájának prioritását is figyelembe véve – a gyermekek is aktívan bekapcsolódhatnak. Ennek keretében 2017 utolsó negyedévében Albániában, Magyarországon és Spanyolországban gyermekkonzultációk kerültek megrendezésre

A programok ismertetésében a konzultáció során aktív gyermekek is részt vettek, majd ezt követően a szakmai partnereknek lehetőségük nyílt a projektek kapcsán kérdéseket feltenni, illetve témához hozzászólni.