null Szakmai egyeztetés a romániai Nép Ügyvédjének helyettesével

Ombudsmanhelyettesek határtalanul – online szakmai egyeztetés a Nép Ügyvédjének helyettese és a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes között

Az ombudsmanhelyettes munkájának egyik sarokköve a társszervekkel folytatott tapasztalatcsere és a közös munka lehetőségeinek felmérése, illetve megvalósítása. Ennek jegyében március 10-én délután az online térben találkozott Molnár Zsolt, a romániai Nép Ügyvédje Avocatul Poporului) emberjogi, esélyegyenlőségi, vallási és nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó helyettese és a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes. A beszélgetésben részt vett Török Tamás, az ombudsmanhelyettes titkárságvezetője is.

Az őszinte és jó hangulatú egyeztetés elsődleges témája a világjárvány jelentette komoly szakmai kihívás volt. Magyarországon a rendkívüli helyzet a nemzetiségi önkormányzatok korlátozott működésével és a marginalizálódott helyzetű roma közösségekre gyakorolt hatásai miatt jelent kihívást az ombudsmanhelyettesnek, míg Molnár Zsolt számára, mint a Nép Ügyvédje egészségügyért is felelős helyettesének elsősorban az állami intézkedések, illetve korlátozások fokozott ellenőrzése miatt komoly teher.

A két helyettes feladatkörében jelentős eltérések tapasztalhatóak, hiszen a hazai viszonyokhoz képest Molnár Zsolt számos emberi jogi területet is felügyel a kisebbségi jogok mellett, hatáskörük azonban hasonló. A beszélgetés során ezért külön időt szenteltek az ügyszámmal, a vizsgálati eszközökkel, a munkatársakkal, a szakmai közösséggel való kapcsolattartással, az adminisztrációs kötelezettségekkel és az ügyzárási lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseknek, miközben konkrét esetek kapcsán áttekintették a határterületek (köz- és magánszféra, munkajog, egyházi ügyek) helyzetét. Különleges előny, hogy a Nép Ügyvédje 14 területi irodával is rendelkezik, ahol képzett és lelkiismeretes szakemberek várják a jogkereső állampolgárok panaszait. A rendszer nem csak a panaszok gyűjtését, de megoldását is nagyban elősegíti. Áttekintették a Diszkriminációellenes Tanácshoz való viszonyt és az Egyenlő Bánásmód Főigazgatóság helyzetét is, valamint a nemzeti parlamentek és a jogvédő szervek kapcsolatát is.

A nemzetiségi jogokkal összefüggésben az egyéni és közösségi nyelvi jogok érvényesítésével kapcsolatos vizsgálatokról, valamint azok közös pontjairól egyeztettek. Az eljárások számos közös elemet is tartalmaznak, így a közeljövőben újabb szakmai találkozón osztják majd meg egymással a tapasztalatokat és a továbblépési lehetőségeket.

A párbeszéd folytatására mindkét fél ígéretet tett, amely nem csak szakmai szempontból, de a védett közösségek jogérvényesítésének megkönnyítése miatt is kiemelt jelentőségű fejlemény.