null Szalayné Sándor Erzsébet a nemzetiségek jogaiért felelős ombudsmanhelyettes közleménye a Nemzetközi Roma Nap alkalmából

A Nemzetközi Roma Napon a magyar és az európai civilizációt évszázadok óta értékeivel és sokszínűségével gazdagító roma kultúrát ünnepeljük. E nap ugyanakkor azokra a lehetőségekre és kötelezettségekre is figyelmeztet, amelyeket roma nemzetiségű honfitársaink egyenlő bánásmódjának és egyenlő méltóságának védelme, továbbá esélyegyenlőségének biztosítása érdekében kell megtennünk.

Negyvenöt éve, 1971. április 8-án, a London melletti Orpingtonban az I. Roma Világkongresszus döntött az egységes roma nemzeti jelképek használatáról, az önelnevezésről, valamint az Opre Roma![1] jelmondatról. Ugyanekkor speciális kérdések kezelésére több bizottság is alakult: az oktatás, a kultúra, az elszenvedett háborús bűnök és kárpótlások, illetve a szociális és nyelvi témák álltak a középpontban. Ez az esemény mind a mai napig jelentős állomás a romák intézményesült identitásának kialakulásában. Később, 1990-ben, a IV. Roma Világkongresszuson Varsóban született döntés arról, hogy április nyolcadikát, az első világkongresszus időpontját nemzetközi roma ünnepként ismerjék el. Utóbb a kongresszus tiszteletére, az ENSZ április 8-át a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította.

A világ számos országában e napon szervezett kulturális programok, ünnepségek, toleranciára nevelő rendezvények, szakmai fórumok alkalmat adnak arra, hogy a roma közösségek kulturális értékei mellett a roma közösségek problémáira is felhívják a többségi társadalom figyelmét.

Hazánkban sincs ez másként: a nemzetközi roma nap alkalmából országszerte megrendezésre kerülő különböző programok nemcsak az ünneplésre adnak lehetőséget, hanem tudatosítani kívánják azt a tényt is, hogy roma nemzetiségű honfitársaink több évszádos történelmi múlttal szerves részét képezik a magyar társadalomnak. Egy Péli Tamás festőművésztől származó idézet jól tükrözi kettős identitásukat: „Homlokomon két aranypánt van. Az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom".  Ezen a napon külön említést érdemelnek azok az ismert és elismert roma nemzetiségű művészeink, akik gyarapítják és ápolják közös kultúránkat, vagy akik sportolóként öregbítik hazánk hírnevét. Közismert honfitársaink mellett azonban szaktudásukkal, szorgalmukkal és hazaszeretetükkel több százezer magyar roma ember is Magyarország felemelkedéséért dolgozik napról napra. A tehetséges roma nemzetiségű szakemberek és diákok pedig közös jövőnk zálogai.

Az ünneplés alkalmával sem mehetünk el azonban az Európában, így hazánkban is egyaránt létező és a romák nagy részét érintő súlyos szociális problémák, az oktatási szegregáció, a társadalmi kirekesztettség, a munkaerő-piaci marginalizáció mellett. Európának és egyetlen államának jövője sem képzelhető el a kontinensen élő 10-12 millió roma társadalmi integrációja nélkül.

Opre Roma!

 


[1] Jelentése: „ Fel, romák!", amely egyértelműen a roma nemzettudat ébredésének szellemében született. Az Opre Roma használatos a cigány himnusz címeként is.