Törvénymódosítást kezdeményez a napelemek termékdíjáról a jövő nemzedékek szószólója

Törvényben biztosított hatásköre alapján a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 1. számú mellékletének módosítását kezdeményezi Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója azzal a céllal, hogy a megújuló energiát hasznosító elektromos és elektronikai berendezések mentesüljenek a termékdíj-fizetés alól.
2015. január. 12.

Az ombudsman az önkéntes közérdekű munkavégzés szerződéses biztosításáról

A gyermekét egyedül nevelő munkanélküli többször is jelentkezett közérdekű önkéntes munkára Kosd Község Önkormányzatánál, emellett a rá bízott feladatokat elvégezte. Hivatalosan azonban nem kötöttek vele szerződést, a teljesített munkanapjait sem rögzítették írásban, így nem tudta igazolni azt a 30 nap kereső tevékenységet, amit a törvény a következő évi ellátásának feltételéül szab. Az alapvető jogok biztosa a konkrét ügy kapcsán az önkormányzat mulasztását állapította meg, a rendszerszintű aggályok orvoslása érdekében pedig az emberi erőforrások miniszterének közreműködését kérte.
2014. december. 19.

A nemzetiségek jogainak védelméért felelős biztoshelyettes közleménye a nemzetiségi nevelés-oktatást érintő jogszabály-módosítás kapcsán

A nemzetiségek jogainak védelméért felelős biztoshelyettes – az emberi jogok világnapjára is tekintettel – határozottan és következetesen kiáll a társadalmi befogadás mellett, amely az egyetlen lehetséges módja az egyenlő emberi méltóság közösségben való megélésének, valamint a békés és konstruktív társadalmi együttélés kialakításának. Az integráció alapvető színterei a nevelési és oktatási intézmények, az együttműködés és kölcsönös megértés első szervezett fórumai.
2014. december. 12.

"Tehetsz róla - tehetsz ellene!" Az alapvető jogok biztosa és helyettesei a rendőrség videoklipjéről

A közelmúltban nagy sajtónyilvánosságot kapott a Baranya megyei rendőrség kisfilmje, amely a szexuális erőszak bűncselekmények megelőzésének szándékával készült. A tiltakozók álláspontja szerint a film azt sugallja, hogy az áldozatok maguk (is) jelentős mértékben tehetnek arról, hogy sértetté válnak.
2014. december. 12.

Az alapvető jogok biztosának üzenete az emberi jogok napján

A világ eddigi egyetemes fejlődésének sorsdöntő, meghatározó momentuma volt az ENSZ által 66 esztendővel ezelőtt, 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A nyilatkozat ma is aktuális alapjogi katalógusa és emberképe egy világos, közös minimumot határoz meg az egész világ számára, elindítója és mintája az őt követő emberi jogi egyezmények egész sorának. Az emberi méltóság, a mások jogaira tisztelettel tekintő szabadság, a szolidaritás és a közösségért való felelősség olyan értékek, amelyekről napjaink vitái során sem feledkezhetünk meg.
2014. december. 10.

A NAV válasza az ombudsmannak egy közérdekű bejelentés adóhatósági vizsgálatának kezeléséről

Nem vizsgálta a bejelentését kellő alapossággal, nem tette meg a szükséges intézkedéseket az adóhatóság - írta egy panaszos Székely László ombudsmannak. A biztos szerint csorbult a jogbiztonság, a petíciós jog és a hatósági ügyek tisztességes intézéséhez való jog, de a bejelentő meghallgatásának elmulasztása nem okozott alapjogi sérelmet. A NAV elnöke felhívta a munkatársait a jogszabályi rendelkezések pontos betartására.
2014. november. 25.

Válasz az ombudsmannak - az EMMI államtitkára a drogpolitikáról

A józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetésére is reagáló ombudsmani álláspont és az elmúlt hetek olykor szélsőséges véleményeket felvonultató vitája után az Emberi Erőforrások Minisztériuma levélben válaszolt az alapvető jogok biztosának a jelentésére. A leszokásra nem motivált droghasználók esetében az EMMI továbbra is kiemelten fontosnak tartja a különböző ártalomcsökkentő beavatkozások alkalmazását, illetve a szolgáltatásokhoz történő hozzáférés javítását. A minisztérium illetékes államtitkára ide sorolja a steril eszközök biztosítását is, valamint számos beavatkozást tervez a helyi szintű kábítószer-probléma megelőzése és kezelése érdekében.
2014. november. 21.

Az alapvető jogok biztosa a Gyermekjogok napja alkalmából

25 éves az ENSZ égisze alatt elfogadott Gyermekjogi Egyezmény. A gyermekek jogainak védelméért kiemelten felelős ombudsman, Székely László az évforduló apropóján egyszerre tartja fontosnak az eltelt 25 év magyar vonatkozású eredményeire és a jelen problémáira, kihívásaira való figyelemfelhívást.
2014. november. 19.

Az ombudsman személyes egyeztetést javasol

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala a sajtóból értesült arról, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) köszönettel vette az intézmény átfogó ellenőrzését követő – a jogszerű működés megerősítésére tett - ombudsmani intézkedések hírét. A biztos hivatala – miként a múltban, a jövőben is – maradéktalanul eleget kíván tenni a gazdálkodás rendjére, valamint a számvevőszékkel való együttműködésre vonatkozó jogszabályi kötelezettségeinek. Ennek megfelelően az ÁSZ által javasolt intézkedési tervek elkészültek, megtörtént a belső kontrollrendszer megerősítése. Minderről a számvevőszék a törvényes határidőn belül részletes tájékoztatást kap, ha majd a jelentése hivatalos formában is megérkezik a biztos hivatalába.
2014. november. 19.

Az ombudsman jogszabály-módosítást kér a vallásszabadság gyakorlásának erősítésére

A kötelező védőoltásokkal kapcsolatban felmerülő egyes lelkiismereti szabadságot érintő kérdésekről folytatott vizsgálatot az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Szabó Marcel jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos-helyettes kezdeményezésére. Székely László ombudsman és helyettese az emberi erőforrások miniszterét a jogi szabályozás egyértelművé tételére kérte annak érdekében, hogy a kötelező védőoltások felvételekor az állampolgároknak ne kelljen választaniuk a lelkiismereti megfontolások és a jogkövető magatartás között.
2014. november. 14.