null Szakmai fórum a Collegium Iuridicum hallgatóival

A kolozsvári Collegium Iuridicum jogász szakkollégium hallgatói szakmai esten látták vendégül Szalayné Sándor Erzsébet ombudsmanhelyettest és titkárságának vezetőjét, Török Tamást. Az online fórum kiemelt témái a gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés aktuális jogszabályi keretei, alkotmánybírósági, illetve bírósági gyakorlata és a jogi kihívásai voltak. 
A közel két órás beszélgetés során kiemelt szerepet kapott a társadalmi környezet kölcsönhatásainak elemzése, a média szerepe és felelőssége a közbeszéd alakításában és a társadalmi szemléletformálásban. Az ombudsmanhelyettes a hallgatók figyelmébe ajánlotta az 5/2020. és a 6/2020. évi elvi állásfoglalásait, amelyekben deklarálta: „napjaink egyik legnagyobb kihívása annak elérése, hogy az emberi jogok, így különösen a nemzetiségi közösségek tagjai számára biztosított jogok bármilyen megsértése esetén a társadalom tagjainak reakciója ismereteken alapuló, előítéletektől mentes és megfontolt legyen. E körben a közszereplők felelőssége rendkívül nagy, hiszen megszólalásaikkal a meglévő folyamatokat bármilyen irányban felerősíthetik, személyes példájukkal, megnyilvánulásaikkal hozzájárulhatnak a közbeszéd színvonalának emeléséhez, de a negatív tendenciák felerősödéséhez is.”
A fentiek mellett szóba kerültek a külhoni magyar közösségek képviseletének és jogvédelmének elméleti és gyakorlati kérdései, valamint a hátrányos helyzetben lévő roma személyek, illetve közösségek életkörülményeinek és -kilátásainak javításával kapcsolatos helyzet áttekintése.


A szakkollégiumról:
Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara együttműködésében 2018 őszén kezdte meg működését a jogász szakkollégium Collegium Iuridicum elnevezéssel. Az intézményben a lakhatási lehetőség mellett közel 600 négyzetméternyi területen jogtudományi kutatókönyvtár, előadóterem, oktatói vendégszoba és közösségi helyiségek is megtalálhatóak. A szakkollégium számos szakmai programot – előadásokat, képzéseket, szakmai gyakorlatokat – szervez és nemcsak a bentlakó szakkollégistáknak nyújt szolgáltatásokat, egy hallgatók és oktatók alkotta kutatási és oktatási hálózatot is működtet.