null Végrehajtási eljárással összefüggésben foglalt állást az alapvető jogok biztosa

A tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozta, hogy az ügygazda végrehajtó mulasztása okán az egyébként szünetelő végrehajtási eljárásban a jogalap hiánya ellenére fennállt az ingófoglalás lehetősége – állapította meg jelentésében dr. Kozma Ákos. Az alapvető jogok biztosa felkérte az érintett végrehajtót, hogy a jövőben fordítson kiemelt figyelmet a szünetelésre vonatkozó jogszabályi előírások betartására, különös tekintettel azokra az esetekre, amikor ügygazda minőségben jár el.

Egy magánszemély a vele szemben folytatott végrehajtási eljárással összefüggésben panasszal fordult az alapvető jogok biztosához. Beadványában azt sérelmezte, hogy a végrehajtási eljárásban annak ellenére került sor helyszíni eljárási cselekményre, hogy azt megelőzően – a végrehajtás szünetelését jelentő – részletfizetési megállapodást kötött a végrehajtást kérővel.

Dr. Kozma Ákos az AJB-395/2020. számú ügyben készült jelentésében feltárta, hogy a konkrét ügyben a végrehajtási törvény alapján két végrehajtó járt el: egy teljes körű végrehajtói eljárási jogosultsággal rendelkező úgynevezett ügygazda végrehajtó, valamint egy, a kizárólag a helyszíni eljárási cselekmény (ezen belül foglalás) foganatosítására jogosult úgynevezett megkeresett végrehajtó. Erre azért volt szükség, mert az ügygazda végrehajtó székhelye Budapest, a foglalással érintett ingatlan azonban Vas megyében található. Erre az esetre a végrehajtási törvény főszabályként azt írja elő, hogy a helyszíni eljárási cselekményt az adott megyében székhellyel rendelkező végrehajtónak kell foganatosítania.

A jelentésben az alapvető jogok biztosa az ügygazda végrehajtó mulasztását állapította meg a helyszíni eljárási cselekmény korlátozását érintően. Az ombudsman hangsúlyozta, hogy a végrehajtási törvény alapján a végrehajtás szünetel, ha az adós számára a részletekben való teljesítést engedélyezték; a szünetelés időtartama alatt eljárási cselekmény nem foganatosítható.
Dr. Kozma Ákos rámutatott, hogy az ügygazda végrehajtó nem értesítette a megkeresett végrehajtót arról, hogy az eljárás szünetel, holott abból következően az alapvető jogok biztosa álláspontja szerint a megkeresett végrehajtó helyszíni eljárási jogosultsága ingófoglalásra nem, kizárólag iratkézbesítésre terjedhetett volna ki.

Az ombudsman megállapította, hogy az ügygazda végrehajtó mulasztása okán az egyébként szünetelő végrehajtási eljárásban az ingófoglalás lehetősége a jogalap hiánya ellenére fennállt, ami a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozta.
A jelentésben feltárt alapvető joggal összefüggő visszásság jövőbeni bekövetkezése lehetőségének a megelőzése érdekében az alapvető jogok biztosa felkérte az ügygazda végrehajtót, hogy a jövőben fordítson kiemelt figyelmet a szünetelésre vonatkozó jogszabályi előírások betartására, különös tekintettel azokra az esetekre, amikor ügygazda minőségben jár el.

A következő linkre kattintva elérhető a vonatkozó jelentés: AJB-395/2020.