null Szakmai est a Jezsuita Roma Szakkollégiumban

A budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium szeptember 16-án tartotta soron következő szakmai estjét, amelynek vendége a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes volt. 

Az eseményen az intézmény hallgatóinak Szalayné Sándor Erzsébet életútjáról, hivatásáról, valamint a nemzetiségi jogok hazai és nemzetközi helyzetéről, kihívásairól, illetve jövőjéről beszélt. Külön is kitért az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség érvényesítésével kapcsolatos jogalkotási és jogalkalmazási kérdésekre, ennek kapcsán pedig bemutatta az ombudsmanhelyettesi munka sajátosságait, a hozzá érkező panaszok tendenciáit és a jogvédelem egyéb eszközeit. Az egyéni és közösségi felelősségvállalás, illetve érzékenyítés kapcsán kiemelte a nemzetiségi önkormányzatok, a szociális és pedagógiai területen dolgozó szakemberek és a jogvédő civil szervezetek szerepét. Az előadást követően a hallgatók a gyűlöletbeszéddel és gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos fellépésről és a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer jövőjéről is kérdezték az Ombudsmanhelyettest.

Az est szervezője és koordinátora D. Nagy Márton tanulmányi referens volt, a beszélgetést pedig megtisztelte jelenlétével Hiba György SJ kollégiumi lelkész is. Az Ombudsmanhelyettes és a kollégium vezetői az eseményt követően egyeztettek a további szakmai együttműködés lehetőségeiről és esetleges jövőbeli közös programokról is.

A Jezsuita Roma Szakkollégium (JRSZ) 2011. május 20-án jött létre Forrai Tamás SJ és a Jézus Társasága Alapítvány Kuratóriumának döntésével, majd 2011. augusztus 1-jétől kezdte meg működését. A Kispesten működő 48 fős szakkollégium a felsőoktatásban tanuló hátrányos helyzetű – elsősorban roma – hallgatóknak nyújt magas színvonalú szakmai környezetet, emellett támogatja a tehetséges diákok kibontakozását, valamint a társadalmi hátrányokkal küzdő tanulók esélyeinek kiegyenlítését. A minőségi felszereltségű, családias intézmény hallgatói ingyenes belső képzéseken és nyelvoktatáson vehetnek részt, és teljesítményüktől függően ösztöndíjban is részesülhetnek. Az intézmény a következőképpen fogalmazza meg küldetését: „A JRSZ egy olyan szakkollégium, amely keresztény alapokra és jezsuita hagyományokra épül, vagyis egymást elfogadva, tisztelve és segítve élünk együtt. Mi, JRSZ-esek tudjuk, hogy saját jövőnket mi alakítjuk és közben a társadalmi igazságosságért is tehetünk. A szakkollégium nyújtotta szakmai segítséget tanulmányaink, saját jövőnk és a társadalom építésére is használjuk. Keresztény alapok, szakmai felkészültség, egyéni és társadalmi felelősségvállalás – ezek azok az értékek, amelyek a JRSZ mindennapjait meghatározzák.”