Hírek - NJBH
Emlékünnepség Wolfart János tiszteletére
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes is részt vett a Wolfart János szülőhelyén, Görcsönydobokán tartott megemlékezésen, amelyen özvegye, Wolfart Mária, valamint Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, és Troszt József a község polgármestere felidézték a kiemelkedő életművet örökül hagyó német nemzetiségű szakpolitikus emlékét, valamint koszurút helyeztek el az emléktáblájánál.
2021. szeptember. 30.
Nemzetközi konferencia a nem-területi alapú kisebbségi autonómiákról (ENTAN)
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes nyitóbeszédével kezdődött meg a Non-Territorial Autonomy as an Instrument for Effective Participation of Minorities című nemzetközi konferencia. A rendezvény házigazdája Vizi Balázs, a TK KI vezető munkatársa, kiemelt vendégei Schubert Olivia, a LdU / MNOÖ elnökhelyettese és Francesco Palermo, az Eurac Research intézetvezetője, az ET és az EBESZ korábbi vezető szakértője, egyetemi tanár voltak.
2021. szeptember. 24.
Megjelent az Emberi Jogok Európai Egyezményének kommentárja
A Magyar Jogi Könyvszalon keretében mutatták be a magyar nyelven először megjelenő komplex kézikönyvet, amelyben a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes a megkülönböztetés tilalmáról és a házasságkötéshez való jogról szóló fejezetek szerzője.
2021. szeptember. 18.
VI. Erdélyi Jogászgyűlés, Marosvásárhely
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes is részt vett a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Jogtudományi Intézete és az Erdélyi Magyar Jogászok Társasága partnerségében immár hatodik alkalommal megszervezett Erdélyi Jogászgyűlésen. Az erdélyi magyar jogásztársadalom szempontjából kiemelkedő fontosságú, a világjárvány miatt több alkalommal is elhalasztott rendezvényre 2021. szeptember 10-12. között került sor, idén Marosvásárhelyen.
Az esemény az európai, romániai és magyarországi jogalkotás és jogalkalmazás aktuális kérdéseit és kihívásait elemző előadások mellett a kárpát-medencei jogászok szakmai kapcsolattartásában és a kölcsönös tapasztalatcserében is nagy szerepet játszik.
2021. szeptember. 16.
Szakmai est a Jezsuita Roma Szakkollégiumban
A budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium szeptember 16-án tartotta soron következő szakmai estjét, amelynek vendége a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes volt.
2021. szeptember. 16.
Nemzetközi konferencia a Budapesti Európai Ifjúsági Központban
Szeptember 7-én a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes részt vett “A nem kormányzati szervezetek és kutatóintézetek szerepe az Európa Tanács nemzeti kisebbségi normáinak előmozdításában” című konferencián.
2021. szeptember. 07.