Helyszíni vizsgálat Gyöngyöspatán - NJBH
null Helyszíni vizsgálat Gyöngyöspatán
A nemzetiségi biztoshelyettes 2021. május 31-én és június 1-jén helyszíni vizsgálatot tartott Gyöngyöspata településen, ahol személyesen találkozott a helyi köznevelési intézmények vezetőivel és dolgozóival, a roma nemzetiségi önkormányzat elnökével, a település polgármesterével, valamint a Hatvani Tankerületi Központ igazgatójával.
A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes hivatali elődje, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa 2011-ben átfogó helyszíni vizsgálatot, majd ugyanebben az évben egy utóvizsgálatot tartott Gyöngyöspatán, amelyek érintették a település általános iskolájának roma gyermekekkel kapcsolatos oktatásszervezési és pedagógiai gyakorlatát is. A kisebbségi biztos vizsgálata során feltárta, hogy a helyi általános iskola a gyermekek osztályba sorolásakor, valamint fizikailag, a tantermek szintenkénti elhelyezésékor is elkülönítette a cigány nemzetiségű tanulókat, ezáltal sértve az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogaikat.
A korábbi ombudsmani vizsgálatok, illetve az erre alapozott későbbi bírósági ítéletek is egyértelműen megállapították, hogy a roma gyermekeket több mint egy évtizeden keresztül szegregált körülmények között nevelték-oktatták a településen. Az alapvető jogok biztosa megbízásából a nemzetiségi biztoshelyettes 2021 folyamán utóvizsgálatot indított az intézmény ügyében, amelynek során arra keresi a választ, hogy fennáll-e még bármilyen formában a szegregált nevelés-oktatás a gyöngyöspatai általános iskolában, és a korábbi ombudsmani jelentés, majd a peres eljárások hatására elindított integrációs törekvések milyen eredményességgel zajlottak le. A vizsgálat során az ombudsmanhelyettes a jelenlegi helyzet feltérképezése mellett a változások nyomon követésére is törekszik, kiemelt figyelemmel a nevelés-oktatás integrált kereteire, az ehhez kapcsolódó oktatásszervezési és pedagógiai gyakorlatokra, illetve az ezt esetlegesen akadályozó körülményekre, problémákra.
Az utóvizsgálat részeként lebonyolított helyszíni vizsgálat keretében a nemzetiségi biztoshelyettes találkozott a helyi óvoda vezetőjével, az iskola igazgatóhelyettesével és több pedagógusával, valamint a nemzetiségi önkormányzat vezetőjével. Látogatása során felkereste a romák által nagyobb számban lakott városrészeket is, ahol meghallgatta az ott élők tapasztalatait. A biztoshelyettes a helyszíni vizsgálat utolsó állomásaként a köznevelési intézmények fenntartóival egyeztetett, a Hatvani Tankerületi Központ igazgatójával és helyettesével, valamint a település polgármesterével.
Az utóvizsgálat jelenleg még folyamatban van, annak tapasztalatait a biztos és a biztoshelyettes a későbbiekben osztja meg a közvéleménnyel.