null Öt éves a Superar Zeneművészeti Program

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes kiemelt vendégként részt vett a Magyar Zene Házában megrendezett „Hangok a jövőért” című jótékonysági koncerten, ahol együtt ünnepelhette a Superar Zeneművészeti Program alapításának ötödik évfordulóját az abban részt vevő gyermekekkel, pedagógusokkal, valamint az érintett szülőkkel és érdeklődőkkel. Az eseményt olyan kiváló előadók is támogatták, mint a Szent Efrém Férfikar, Csurkulya József cimbalomművész és Ökrös Tibor hegedűművész.


 

Az ombudsmanhelyettes a program tiszteletbeli nagyköveteként 2023 óta kiemelt figyelemmel kíséri és a rendelkezésére álló lehetőségek keretei között támogatja is a kezdeményezést. A Superar projekt kultúrát és esélyeket egyaránt közvetít: képzett zenészek segítségével magas színvonalú és ingyenes kórus- és zenekari foglalkozásokat, valamint közös fellépési lehetőséget kínál olyan gyermekeknek, akik szociális környezetük miatt jellemzően nem jutnak jó minőségű (zene)oktatáshoz.

A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felhőtlen szórakozást nyújtó esemény házigazdája a Magyar Zene Háza volt, amelynek munkatársai a helyszín és az infrastruktúra rendelkezésre bocsátásával, valamint az esemény népszerűsítésével és szakmai tanácsokkal segítették ezt a különleges rendezvényt. 


 

Fotók: Ivándi-Szabó Balázs