Budakeszi Svábbál - NJBH
null Budakeszi Svábbál
Március 3-án immár 9. alkalommal rendezték meg a budakeszi német közösség legjelentősebb éves rendezvényét, a Svábbált, amelynek fővédnöke idén a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes volt.
Az ombudsmanhelyettes ünnepi beszédében elmondta: Budakeszi - Wudigeß újkori története a svábokról és a közösség teremtő és folytonos innováción alapuló építkező munkájáról szól, amely a települést a gazdasági és kulturális értelemben egyaránt a régió vezető településévé tette. Az itt élők nem csak megőrizték a hagyományokat, de alakították és fejlesztették is, ezzel komoly hatást gyakorolva a Zsámbéki-medence többi településére is. A sorozatos csapások ellenére Budakeszi büszke német település maradt és biztos vagyok benn, hogy az marad a jövőben is. Ennek azonban az egyetlen letéteményese a következő generáció, amelyért az egész közösség: szülők, tanárok, a nemzetiségi önkormányzat és mi mindannyian felelősséggel tartozunk.
Jelezte továbbá, hogy a legfontosabb készségek, amelyekre a gyermekeknek szükségük lesz majd a munka, de a magánélet során is, az elsősorban a kreativitás és a rugalmasság. Ehhez a német és a magyar identitás, a német és a magyar nyelv ismerete, illetve használata olyan komplex alap, amely a mai világban egyértelműen versenyelőnyt jelent. Egy dologról azonban nem szabad elfeledkezni: a nagy sikerek mögött mindig ott egy olyan csapat is, akik a közös célba vetett hittel, közös munkával érik el az eredményt. Az együttműködés és az együtt gondolkodás tehát ma az egyetlen út, ami az igazi sikerhez vezet.