null Közlemény a rasszizmus elleni világnapon

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye a rasszizmus elleni világnapról való megemlékezésről

A korábbi kisebbségi ombudsmanok, majd az átalakult alapjogvédelmi rendszerben az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi biztoshelyettes következetesen figyelmeztettek arra, hogy az antiszemitizmus, rasszizmus, homofóbia és xenofóbia jelenléte veszélyezteti társadalmunk megfelelő működését, és ezen kirekesztő, megbélyegző, méltóságot sértő magatartások ellen mindannyiunknak kötelességünk fellépni. A fentiek folytatása nem pusztán hivatali hagyomány, de erkölcsi kötelezettség és emberi meggyőződés is számomra.
Az UNESCO 1966-ban nyilvánította március 21-ét a rasszizmus elleni küzdelem világnapjává, megemlékezve arról, hogy 1960-ban ezen a napon a dél-afrikai Sharpeville városában brutálisan meggyilkoltak az apartheid rendszer ellen tiltakozó 69 aktivistát. A rasszizmus, az intolerancia és a diszkrimináció elleni küzdelem nemzetközi térnyerésének köszönhetően azóta e nap köré szerveződött a Rasszizmus elleni Európai Hét programsorozata, mely ez évben március 18-tól 26-ig tart.

Európa szerte számos nem kormányzati szerv, civil közösség, iskolák, önkormányzatok és magánszemélyek fejezik ki valamilyen közvetlen cselekvéssel – legyen ez egy esemény szervezése, az ezeken való részvétel, vagy pusztán a rasszizmus elleni összefogás fontosságáról szóló üzenet minél több emberrel való megosztása - , hogy elkötelezettek egy toleránsabb társadalom építése iránt. A március 21-én az Európa Tanács Budapesti Ifjúsági Központjában tartott antirasszista rendezvényhez kapcsolódva fontosnak tartom hangsúlyozni a gyülőletbeszéd elleni küzdelmet, amely napjainak egyik meghatározó kihívása. Ezért segítem stratégiai partnerként az Európa Tanács No Hate Kapányának magyarországi megvalósításához kapcsolódó „Szelíd szavakkal a gyűlölet ellen” - online gyűlöletbeszéd elleni nem formális nevelési programot. 

Mint az alapvető jogok biztosának helyettese, úgy gondolom, az emberi jogok oktatásában és megértésében fontos szerepet játszik a rasszizmus és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem. Így a fiatalabb generációknak olyan értékrendet közvetíthetünk, amelyben központi szerepet játszik a tolerancia, az alapvető jogok és a demokratikus értékek tisztelete.

Szalayné Sándor Erzsébet Prof. HC
egyetemi tanár, ombudsmanhelyettes