A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes a Magyar-Lengyel Barátság Ünnepnapjáról

Mint a magyarországi nemzetiségek jogainak védelméért felelős ombudsmanhelyettes, fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk a hazánkban együtt élő, államalkotó nemzetiségeink identitását formáló történelmi eseményekről. Ilyen különleges esemény a Magyar-Lengyel Barátság Ünnepnapja, amelynek alkalmából minden év március 23-án a két nép történelmi barátságáról emlékezünk meg. Az erről szóló döntést a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007 márciusában hozta meg.
2017. március. 29.

Az ombudsman a doktori képzésben részt vevő fogyatékossággal élő hallgatók nyelvi követelmények alóli mentesítésének aggályos szabályairól és gyakorlatáról

A jogbiztonság követelményét sértette, az esélyegyenlőség elve szempontjából is aggályos volt az, hogy az egyetemi doktori képzésben kizárták a fogyatékossággal élők mentesítését a nyelvvizsga-kötelezettség alól, nem vették figyelembe, hogy a megszigorított nyelvi követelményeket felmenő rendszerben kellett volna bevezetni és biztosítani kellett volna a megfelelő felkészülési időt – állapította meg az alapvető jogok biztosa egy konkrét ügy vizsgálata kapcsán. Székely László ombudsman szerint indokolt lenne a szabályozás mielőbbi áttekintése és módosítása.
2017. március. 29.

Zsúfoltság, balesetveszély, kényszermegoldások és tartós átmenetiség - az ombudsman egy fogyatékossággal élő embereket ellátó intézmény működéséről

Az alapvető jogok biztosa egy panaszbeadvány vizsgálata során több visszásságot tárt fel egy nyugat-magyarországi kistelepülésen működő szociális intézmény működésében és az ott élő fogyatékos emberek jogaival kapcsolatosan. Székely László ombudsman szerint a vizsgálat rámutat, hogy fel kell gyorsítani az intézményi férőhelyek kiváltását, és amíg ez nem történik meg, mindent meg kell tenni az emberhez méltó körülmények biztosítására, mert jelenleg az intézmények egy részében elkeserítő állapotok uralkodnak.
2017. március. 20.

Szükség-helyzetek - az ombudsman a fővárosi nyilvános illemhelyek üzemeltetéséről

Az alapvető jogok biztosa szerint aggályos, hogy miközben jogosan fenyegetik szankciók azt, aki alapvető biológiai szükségleteit közterületen végzi el, a fővárosban jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő hozzáférhető és valóban használható illemhely. Székely László ombudsman jelentése rögzíti, hogy még az sem egyértelmű, hogy a nyilvános illemhelyek üzemeltetése pontosan mely szerv feladata, így a jogbiztonság is sérül. Kimondta azt is, hogy ellentmondó és visszás helyzetet eredményez, ha a jogrendszer olyan módon tilt meg valamit, hogy ezzel egyidejűleg nem biztosítja a jogkövetés minimális tárgyi feltételeit sem.
2017. március. 07.

Méltatlan intézményi szankciók, hibás automatizmusok, valószínűsíthető bántalmazások - az alapjogi biztos jelentése a Zalaegerszegi Gyermekotthon működéséről

Az alapvető jogok biztosának átfogó vizsgálata komoly konkrét és rendszerszintű alapjogi visszásságokat tárt fel a Zalaegerszegi Gyermekotthon működése kapcsán, illetve az ott gondozott gyermekekkel való bánásmód terén. Székely László ombudsman jelentésében ezért több intézkedést is kezdeményezett a helyzet mielőbbi megoldása érdekében.
2017. március. 03.

A jövő nemzedékek szószólója üdvözli a délvidéki földikutya bajai élőhelyének védetté nyilvánítását

Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója köszönetet mond mindazoknak a kutatóknak, természetvédelmi szakembereknek, kormányzati tisztviselőknek, civil szervezetek munkatársainak, Baja város önkormányzata vezetőinek, a nyilvánosság szereplőinek, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a délvidéki földikutya bajai élőhelye országos jelentőségű védett természeti területté válhatott. A szószóló e nemzeti kincs fennmaradása érdekében a természetvédelmi kezelési terv következetes végrehajtását kéri.
2017. március. 02.

Az alapvető jogok biztosa a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos hatékony jogorvoslat fontosságáról és a jogértelmezési gyakorlat problémáiról

Az alapjogi biztos szerint a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos gyakorlat komoly visszásságokat vet fel a hatékony jogorvoslathoz való jog szempontjából, az ellentmondó értelmezések pedig a jogbiztonság követelményét sértik. Az ombudsman jelentésében a szabályok pontosítása, a jogértelmezés egységessé tétele érdekében fogalmazta meg javaslatait az igazságügyi minisztériumnak és a bíróságoknak.
2017. február. 14.

Hiányzó feltételek, aggályos bevezetés - az ombudsman a középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötött felsőoktatási felvételiről

Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint alapjogi szempontból aggályosan és kellő előkészítés nélkül írták elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a nyelvtudás új, szigorúbb követelményét. Székely László ombudsman javasolta az emberi erőforrások miniszterének a jelenlegi iskolai idegennyelv-oktatás infrastruktúrájának erőteljesebb fejlesztését és azt, hogy a felkészülési idő garantálása érdekében is tegyék későbbre az emelt szintű követelmény bevezetésének időpontját.
2017. február. 06.

Az ombudsman a segítő kutyák alkalmazását meghatározó jogszabályok összehangolásáért

Az illetékes miniszterek közbenjárását kérte az alapvető jogok biztosa annak érdekében, hogy feloldják a fogyatékossággal élőket segítő kutyák alkalmazásával kapcsolatos jogszabályi ellentmondásokat. A válaszok elismerték a változtatás szükségességét.
2017. január. 30.

Megoldás az ombudsman fellépése nyomán: a bejegyzett élettársak immár a házastársakéval azonos adó- és illetékkedvezményre jogosultak

A bejegyzett élettársakat is megilletik mindazon adójogi kedvezmények, amelyeket a törvény a házastársaknak biztosít. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke értesítette az alapvető jogok biztosát, hogy ezt az ombudsmani értelmezést a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyetértésben osztják. Az ombudsman még december második felében, egy civil szervezet beadványának kivizsgálása során kimutatta: jogértelmezési tévedések következtében jelentős összegű illetéket vetnek ki a bejegyzett élettársak által odaajándékozott, vagy a megözvegyült bejegyzett élettárs által örökölt ingatlanra.
2017. január. 25.