Szakmai est a Jezsuita Roma Szakkollégiumban

A budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium szeptember 16-án tartotta soron következő szakmai estjét, amelynek vendége a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes volt.
2021. szeptember. 16.

Megjelent az Emberi Jogok Európai Egyezményének kommentárja

A Magyar Jogi Könyvszalon keretében mutatták be a magyar nyelven először megjelenő komplex kézikönyvet, amelyben a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes a megkülönböztetés tilalmáról és a házasságkötéshez való jogról szóló fejezetek szerzője.
2021. szeptember. 18.

ELTE ÁJK Orientációs Napok

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes 2019 után idén második alkalommal kapott meghívást az ELTE ÁJK Orientációs Napok 2021 elnevezésű eseményre.
2021. szeptember. 06.

Nemzetközi konferencia a Budapesti Európai Ifjúsági Központban

Szeptember 7-én a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes részt vett “A nem kormányzati szervezetek és kutatóintézetek szerepe az Európa Tanács nemzeti kisebbségi normáinak előmozdításában” című konferencián.
2021. szeptember. 07.

VI. Erdélyi Jogászgyűlés, Marosvásárhely

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes is részt vett a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Jogtudományi Intézete és az Erdélyi Magyar Jogászok Társasága partnerségében immár hatodik alkalommal megszervezett Erdélyi Jogászgyűlésen. Az erdélyi magyar jogásztársadalom szempontjából kiemelkedő fontosságú, a világjárvány miatt több alkalommal is elhalasztott rendezvényre 2021. szeptember 10-12. között került sor, idén Marosvásárhelyen. Az esemény az európai, romániai és magyarországi jogalkotás és jogalkalmazás aktuális kérdéseit és kihívásait elemző előadások mellett a kárpát-medencei jogászok szakmai kapcsolattartásában és a kölcsönös tapasztalatcserében is nagy szerepet játszik.
2021. szeptember. 16.

Nemzetiségi tanévnyitó konferencia

A Nemzetiségi POK a korábbi évekhez hasonlóan idén is tanévnyitó szakmai rendezvénnyel köszöntötte az iskolai hétköznapokba visszatérő nemzetiségi pedagógusokat és oktatási szakembereket. A konferencián, amelyen a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes és a nemzetiségi közösségek vezetői közül többen is részt vettek, az oktatásirányítás és háttérintézmények képviselői ismertették a 2021/2022-es tanév változásait és fejlesztéseit.
2021. augusztus. 30.

Nemzet, Közösség, Kisebbség, Identitás: A nemzeti alkotmánybíróságok szerepe és aktivizmusa az alkotmányos identitás védelmében kerekasztal-beszélgetés

"Nemzet, Közösség, Kisebbség, Identitás: A nemzeti alkotmánybíróságok szerepe és aktivizmusa az alkotmányos identitás védelmében" címmel szervezett online kerekasztal-beszélgetést az SZTE ÁJTK NRTI és az UNION Egyetem június 17-én. Az alkotmányos identitást több szemszögből megközelítő rendezvényen neves előadók, szakértők vettek részt, amelyen a téma nemzetiségeket érintő aspektusait Szalayné Sándor Erzsébet is kifejtette felszólalásában.
2021. június. 17.

Nemzetközi konferencia a pandémia és a jog kölcsönhatásairól

Április 8-án a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara nemzetközi konferenciát szervezett "The Pandemic and the Law – A pandémia és a jog” címmel, amely a világjárvány jogi hatásait járta körbe különböző jogterületek mentén, nemzetközi jogi szempontok segítségével.
2021. április. 13.

Új közösségi tér nyílt a pécsi nemzetiségi önkormányzatok és a nemzetiségi kultúra számára

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes is részt vett ma délután a Pécsi Nemzetiségi Önkormányzatok és Civil Szervezetek Irodájának ünnepélyes megnyitóján.
2021. június. 24.

3/2021. számú elvi állásfoglalás a nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználatról

A nemzetiségi biztoshelyettes 2021. július 28-án adta ki 3/2021. számú elvi állásfoglalását a nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználatról. A dokumentum célja az, hogy bemutassa a saját nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználat, a nemzetiségi nyelv szabályainak megfelelő anyakönyvezés és az ezekhez kapcsolódó más hatósági eljárások, különösen a hatósági igazolványok kiállítása területén a nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználat érvényesülésének komplex helyzetét.
2021. július. 28.

Equinet Webinar sorozat

A legfrissebb Eurobarometer felmérése szerint az európai állampolgárok számára legjelentősebb kérdésként az egészségügy jelenik meg, azonban az egészségügyi szolgáltatásokban való egyenlő bánásmód védelme eddig kevés kutatói figyelmet kapott.
2021. június. 30.

Megemlékezés a Roma Holokauszt Emléknapján

A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes is részt vett a Holokauszt Emlékközpont, a Roma Holokauszt Emlékbizottság és a Belügyminisztérium által a Roma Holokauszt Emléknap (augusztus 2.) alkalmából szervezett eseményen, valamint az Országos Roma Önkormányzat által szervezett Roma Holokauszt Emléknap fővédnöke volt
2021. augusztus. 05.