null Dr. Kozma Ákos köszöntötte a 25 éves ÁGOTA® Tábort

Az alapvető jogok biztosa beszédet mondott a XXV. ÁGOTA® Tábor ünnepélyes megnyitóján 2022.
augusztus 4-én Tass-Alsószenttamáson.


 

Dr. Kozma Ákos szerint "az ember egyedül gyenge, sebezhető, de a számára fontos, érte is kiálló
közösségben, emberi kapcsolatokban megsokszorózódik az ereje és bátorsága". Szent Ágota példája
azt mutatja, hogy senki nem lehet más hatalmasság puszta eszköze, akaratának tárgya, minden
ember és gyermek egyforma tiszteletet, odafigyelést, megbecsülést érdemel, amely egy fontos és
örökérvényű tanítás - fogalmazott.
„A pihenés, a játék és a kikapcsolódás nemcsak egyszerűen egy tevékenység, hanem egy, a
Gyermekjogi Egyezmény által deklarált alapvető gyermeki jog, amelyről a felnőttek néha hajlamosak
megfeledkezni. Úgy is mondhatnánk, hogy ez egy olyan tábor, ahol mindenki az alapjogát gyakorolja,
hiszen ez a feltöltődés, különösen a játék, az aktív-passzív pihenés, a szórakozás – a tanulás mellett –
a gyermekkor alappillére.”– hívta fel a figyelmet az alapvető jogok biztosa.
Az ünnepélyes megnyitót követően rendezték meg a Felnőtt - Diák focimeccset. Az alapvető jogok
biztosa a mérkőzés előtt kétszáz darab strandlabdát adott át Kothencz Jánosnak, az Ágota Alapítvány
alapítójának, a táborozó gyermekek részére. A jó hangulatú futball mérkőzésen a felnőttek csapatát
erősítette dr. Kozma Ákos ombudsman és Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért
felelős államtitkára is.
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és fiatalok országos találkozóját és nyári táborát
évente rendezik meg a gyermekeket segítő szervezet által ÁGOTA Falvának nevezett területen. Idén
360 állami gondoskodásban élő fiatal tölthet el tíz napot a táborban. A rendezvényen segítő
szakemberek, pedagógusok, terapeuták valamint képzett önkéntesek is foglalkoznak a gyerekekkel.