null Meghallgatta az Országgyűlés dr. Kozma Ákos beszámolóját a 2023. évi tevékenységéről

Dr. Kozma Ákos ombudsman az Országgyűlés 2024. december 2-ai ülésén beszámolt az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2023. évi tevékenységéről.

Dr. Kozma Ákos a parlamenti együttes általános vita során expozéjában többek között kiemelte: „Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a 2023. évben 187 ajánlást is tartalmazó jelentést adott ki, amelyekben összesen 193 ajánlást fogalmaztunk meg. Az állampolgárok 5742 beadvánnyal fordultak hozzánk, amelyekből Hivatalunk 4772 ügyet be is fejezett és lezárt 2023-ban. Az ügyszámok alakulásában nagy szerepet játszik a növekvő alapjogi portfolió, vagyis azok a külön hatáskörök, feladatok, melyekkel az ombudsmani intézményt a közelmúltban bízta meg az Országgyűlés.
Megítélésem szerint a fenti adatok azt igazolják, hogy az állampolgárok tekintetében továbbra is széleskörű bizalom övezi Hivatalunk munkáját.”

A 2021-ben indult, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával és az állami erdészetekkel való együttműködésen alapuló ombudsmani gyermekotthon-felújítási projekt kapcsán Dr. Kozma Ákos örömmel számolt be arról, hogy a program 2023-ban is folytatódott.

2023. január 1-jétől az alapvető jogok biztosa látja el a fogyatékosságügyi független mechanizmus tevékenységét, illetve 2023. július 24-től a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvényben meghatározott feladatokat, melyek indulásáról is beszámolt az ombudsman.

Az alapvető jogok biztosa összegzésében hangsúlyozta, hogy a 2023. évi tevékenységük egyik kulcseleme volt mind a hazai, mind a nemzetközi szinten való együttműködésben az alapjogvédelmi hídszerep betöltése. Annak a tudatos felvállalása, hogy az alapvető jogok biztosának és hivatalának az egyes szereplőkkel együtt kell megoldásokat keresnie a legnagyobb alapjogi kihívásokra, amelyet a jövőre nézve is irányadónak tekint.