null A környezetvédelem jogalkalmazási tapasztalatairól - tanácskozás az ombudsman hivatalában

A környezeti felelősségről szóló irányelv végrehajtásának uniós és hazai tapasztalatairól tartottak konferenciát az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában 2017. április 24-én, Budapesten. A szakmai tanácskozáson köszöntőt mondott Darák Péter, a Kúria elnöke, Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója és Sperka Kálmán, a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete elnökségének tagja. Az Ombudsmani Hivatal munkatársai, a Kúria bírái, az Ügyészség, az Európai Bizottság szakértői, valamint egyetemi oktatók, a Földművelésügyi Minisztérium és hatóságok képviselői tartottak előadásokat a témában.

A Kúria elnöke megnyitó előadásában öt olyan kúriai ügyet ismertetett, amelyek a környezeti felelősség tárgykörét érintették. Darák Péter kiemelte az eljárások során készített megalapozott szakértői vélemények fontosságát, ugyanis az ítéletek döntő többsége ezekre a szakmai anyagokra támaszkodik. A legfelsőbb bírói fórum vezetője előadása végén elmondta, hogy francia kezdeményezésre a Kúria részt vesz egy Globális Környezetvédelmi Megállapodás kidolgozásában. A 150 fős környezetvédelmi szakértői hálózat célja a környezetvédelmi jogi alapelvek összegzése.

Az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese, a jövő nemzedékek szószólója beszédében a környezeti károk megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Bándi Gyula szerint nem csak a környezeti felelősségről szóló irányelv célja a prevenció, a környezetet használók és a jogalkalmazók is szerepet játszanak a megelőzésben, illetve a károk enyhítésében, összhangban az Alaptörvény P)cikkével. Kiemelte a mihamarabbi és hatásos hatósági fellépésnek, a felelősség gyors megállapításának, illetve a megfelelő szankciók kiszabásának szükségességét is.
A környezetszennyezést érintő ügyek elhúzódásának problémájára világított rá Tóth Kincső, a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának tanácselnöke. A konferencia előadói beszéltek az Európai Unió környezeti felelősségről szóló irányelve alapvetéseiről, szerkezeti elemeiről, a magyar jogalkotásba történő átültetéséről. Ismertették a fontosabb magyar környezeti káreseteket, bírósági döntéseket, beszámoltak a megelőzés jogi lehetőségeiről és a jövő nemzedékek védelmének fontosságáról is. A referátumokat követően az előadók a résztvevők kérdéseire is válaszoltak, amelynek során élénk vita alakult ki a rendezvényteremben.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, illetve jogelődje, valamint a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete már hatodik alkalommal tartott közös környezetvédelmi konferenciát. A szervezők bíznak abban, hogy a tanácskozás a következő években is folytatódni fog.