null Sorskérdés a gyermekek jogainak érvényesülése és az oktatás ügye. Az alapvető jogok biztosának üzenete a gyermekek jogainak napján

Az alapvető jogok biztosa, Székely László szerint ma aktuálisabb, mint bármikor a Gyermekjogi Egyezmény egyetemes üzenete, a benne foglalt jogok, a gyerekek legfőbb érdekeinek magas szintű védelme. A terror, a tragédiák árnyékában szólni kell a megelőzés fontosságáról. Arról, milyen hatékony eszközökkel érhető el, hogy a gyermekek és fiatalok ne maradjanak oktatás, segítség és védelem, valódi életkilátások nélkül, mert ezek híján, a társadalom perifériájára kerülve kiszolgáltatottak lehetnek a szélsőséges nézeteknek.

A Gyermekjogi Egyezmény a nemzetközi jogvédelem egyik kulcsdokumentuma, amely az elfogadása óta folyamatosan formálja a gyermekek jogairól való közgondolkodást. Az Egyezmény világossá teszi, hogy a gyermekek valódi, sőt kikényszeríthető alapjogokkal bírnak, és életkorukból következő kiszolgáltatottságuk okán – a szülői és a családi védelmen és támogatáson túl – rászorulnak az állam, a társadalom részéről is a többletfigyelemre és többletgondoskodásra. Az Egyezmény üzenete, hogy a gyermekek mindezeken túl – amit néha még nehezebb jogilag szavatolni – tiszteletet, odafigyelést és megbecsülést érdemelnek.

A tények és keserű történelmi tapasztalatok igazolják, hogy a gyermekszegénység, az elhanyagolás, a bántalmazás, a zaklatás, a manipuláció következtében gyökerét és támaszát veszítő fiatal fokozottan veszélyeztetett, és ki van kitéve a szélsőséges gondolkodás hatásainak. Az egyéni őrület és a fanatizmus nem megelőzhető, de a terrorista rendszerek elleni küzdelem első lépcsője az oktatás hozzáférhetősége, a gyermekvédelem, a hatékonyan működő jelzőrendszer, a stigmatizáció megakadályozása, a fiatalokban bizalmat ébresztő segítő környezet megléte. A 26 éve, november 20-án elfogadott Gyermekjogi Egyezmény ezekhez ad muníciót és feladatokat.

A biztos meggyőződése, hogy akkor van esély előrelépni Európában és Magyarországon, ha a humán, valamint az anyagi forrásainkból a lehető legtöbbet fordítunk az oktatás hozzáférhetőségére, a mélyszegénységből való kivezető utak biztosítására, a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó gyermekek védelmére, a gyermekvédelmi, gyermekjóléti intézményrendszerre, az oktatásra, vagyis az ellátás és védelem további javítására.

Lényeges, hogy minden gyermeket azonos jogok illetnek meg. Joguk van az oktatásra, az erőszakkal és visszaéléssel szembeni védelemre, de egyben joguk van a meghallgatásra, a véleményük kikérésére, a részvételre is: nem eszközei, hanem alanyai a jogaiknak. A már számukra is látható és tapasztalható tragédiák miatt is megkerülhetetlen, hogy a gyermekekkel, gyerekeinkkel az iskolákban és az otthon biztonságában beszéljünk azokról a közös értékekről, amelyekben egyetértünk – a szabadságról és biztonságról, a toleranciáról, egymás alapvető jogainak tiszteletéről, az egyén felelősségéről és a közösségben való létezés kötelezettségeiről. Ahogyan az Egyezmény fogalmaz: „fel kell készíteni a gyermeket arra, hogy a megértés, a béke, a türelem, a nemek közti egyenlőség, valamennyi nép, nemzetiségi, nemzeti és vallási csoport közötti barátság szellemében tudja vállalni a szabad társadalomban az élettel járó mindenfajta felelősséget".