null Európai Regionális Fórum 2021

2021. október 12-én és 13-án online formában rendezte meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa és a Tom Lantos Intézet a kisebbségek emberi jogainak védelmével és a konfliktusok megelőzésével foglalkozó Európai Regionális Fórumot, amelyen a nemzetiségi biztoshelyettes kiemelt szakmai résztvevőként vett részt.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2018 márciusában benyújtott első jelentésében Fernand de Varennes, a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó különmegbízott az etnikai konfliktusok, a kisebbségi jogok, valamint a befogadás és a stabilitás előmozdítása kérdését megbízatásának egyik tematikus prioritásaként mutatta be. Az azóta minden évben, így 2021 őszén is megrendezett "Konfliktusmegelőzés és a kisebbségek emberi jogainak védelme" című négy regionális fórum fő célja olyan szempontok és körülmények feltárása és vizsgálata volt, amelyeket a különmegbízott éves jelentésében az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé kíván tárni annak 49. ülésszakán, 2022 márciusában. A regionális fórumokon folytatott megbeszélések emellett a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó ENSZ-fórum munkájába és ajánlásaiba is beépülnek a 2021 decemberében Genfben megrendezésre kerülő 14. ülésszakon. 
A rendezvény konkrét célkitűzései közé tartozott a közös értelmezés kialakítása és ajánlások megfogalmazása a kisebbségek emberi jogai védelmének a konfliktusok megelőzésében játszott szerepéről; a kisebbségek emberi jogainak elismerésével és végrehajtásával kapcsolatos jogi, intézményi és politikai kihívások megvitatása a régóta fennálló sérelmek kezelése érdekében, amelyek feszültségekhez és esetleges konfliktusokhoz vezethetnek; illetve a különböző érdekelt felek közötti partnerségek megerősítése és kapacitásépítés a konfliktusok kiváltó okainak kezelése és a konfliktusok hatékonyabb megelőzése érdekében.
Az Európai Regionális Fórum plenáris megnyitóján részt vett Alexander Schallenberg, Ausztria külügyminisztere, Kairat Abdrakhmanov, az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Ryszard Komenda, regionális képviselő, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala, Közép-Ázsiai Regionális Irodája képviseletében, Armands Pupols, politikai ügyekért és emberi jogokért felelős tisztviselő, az ENSZ Közép-Ázsiáért felelős regionális megelőző diplomáciai központja képviseletében és Paulo David, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mellett az őslakos népekkel és kisebbségekkel foglalkozó részleg vezetője. A résztvevőket Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségi kérdésekkel foglalkozó különmegbízottja is köszöntötte.



Az Európai Regionális Fórum „Normatív keret: a kisebbségek emberi jogai és a konfliktusmegelőzés” című 2. tematikus ülésének levezető szakmai moderátora Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi biztoshelyettes volt. A panelben szakértőként előadást tartott Francesco Palermo, a Veronai Egyetem professzora, az Eurac Research (Bolzano/Bozen) összehasonlító föderalizmus intézetének igazgatója, Nurcan Kaya, törökországi emberi jogi ügyvéd és újságíró, a baszk Urko Aiartza Azurtza, az Európai Békeintézet vezető tanácsadója és videoüzenetet küldött Irina Vlah, Gagauzia autonóm területi egység kormányzója a Moldovai Köztársaságban. A szakmai panelben a szakértőket követően a konferencia több tucat résztvevőjének hozzászólása is azt igazolta, hogy Európában többek között a baszk és a katalán kisebbségi feszültségek mellett Ukrajnában, Görögországban, Törökországban és a közép-ázsiai térségben is számos területen fennáll az etnikai konfliktusok veszélye.