null Egyenlő esélyekkel a tárgyalóteremben – a sérülékeny társadalmi csoportok igazságszolgálattáshoz való hozzáférése: kihívások és megoldások Európában - nemzetközi konferencia

A nemzetiségi ombudsmanhelyettes és a Res Iudicata – Bírák a Társadalmi Tudatosságért Egyesület hazai tevékenységük és nemzetközi szerepvállalásuk révén aktív résztvevői, egyben elkötelezett támogatói az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés problémái feltárásának és a joggyakorlat alakításának. A sérülékeny társadalmi csoportok tagjai, így különösen a gyermekek, a fogyatékossággal élők, a roma nemzetiségűek vagy a menekültek esetén az igazságszolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása anyagi- és eljárásjogi szempontból egyaránt kihívás a jogalkotók számára és napi szintű figyelmet igényel a jogalkalmazók részéről. Az egyenlőtlen hozzáférés jelensége a jogi környezettől függetlenül Európa számos országában tapasztalható, lényeges különbség figyelhető meg azonban az egyes csoportok szükségleteiben és a kiegyenlítő intézkedések eszköztárában. A strukturális problémák mellett felmerülő aktuális társadalmi, illetve technikai kihívások miatt a téma napjainkban széles körben foglalkoztatja a jogi és társadalomtudományi szereplőket, emellett számos olyan megoldást inspirál, amelyek az egyenlőtlen helyzetet megfelelő intézkedésekkel képesek kompenzálni. 
Mindezekre tekintettel a nemzetiségi ombudsmanhelyettes és a Res Iudicata Egyesület 2023. december 8-án nemzetközi szakmai konferenciát szervezett az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában, melynek célja hazai és nemzetközi szakértők bevonásával a terület problémáinak és megújuló lehetőségeinek bemutatása volt annak érdekében, hogy a szakmai párbeszéd élénkítése mellett lehetőséget adjon a közvélemény megszólítására és a sérülékeny társadalmi csoportok iránti szolidaritás erősítésére is.


 

A konferencia előadóit és a kerekasztal-beszélgetések résztvevőit a szervezők által készített kétnyelvű kiadvány mutatja be, amely erről a linkről letölthető. A konferencián 120 fő személyesen vett részt, több mint ötvenen pedig online követték az elhangzottakat. A rendezvényről készült összegzés az alábbiakban olvasható.

Nyitó előadását Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsmanhelyettes Az igazságszolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés (európai) koncepciója címmel tartotta meg. Elöljáróban elmondta, hogy a rendezvény közvetlen előképe az a sikeres konferencia, amelyet a biztoshelyettes titkársága egy évvel ezelőtt a Res Iudicata Bírói Egyesülettel közösen rendezett a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés aktuális kihívásaival és lehetőségeivel összefüggésben. Az Egyesülettel és a szakmai közösséggel akkor megkezdett párbeszéd tette lehetővé a téma kivételesen mély, problémaérzékeny és interdiszciplináris tárgyalását, amely azóta új lendületet adott a szakmai együttműködésnek. Külön felhívta a figyelmet a konferencia két kísérő eseményére, az alapvető jogok biztosa által meghirdetett „COVID utáni mindennapok, amiben élek” című rajz- és irodalmi pályázatra érkezett művek kiállítására és a Superar nemzetközi zeneművészeti program ifjú tagjainak rövid koncertjére a kávészünetben.



Jelezte, előadásának célja az, hogy távolabb lépve a hard law színterétől általánosabb nemzetközi kontextusba helyezze az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésről kialakult diskurzust és felvillantsa néhány csupán soft law dokumentumban közzétett, bizonyos mértékig közös, nemzetközi szinten egyeztetett elvárás főbb elemeit, amelyek viszonylag magas absztrakciós szinten megfogalmazott elvárások és ajánlások formáját öltik, jelezve az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés hiányosságait és a jövőben szükségesnek ítélt változtatások és előrelépés lehetséges irányait. Álláspontja szerint az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés a működő demokrácia, a jogállamiság, az inkluzív növekedés és a méltányosság elvét ismerő és gyakorló társadalmak széles körben elfogadott alapvető értéke, alapvető joga. Elemzésében hivatkozott arra, hogy az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) egyike, a 16.3. célkitűzés éppen arról szól, hogy minden érintett intézmény köteles biztosítani a személyek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését – amely számos további SDG-cél eléréséhez nélkülözhetetlen. A szegénység csökkentése, a meglévő egyenlőtlenségek és az éghajlatváltozás következményeinek kezelése nem valósítható meg erős emberközpontú igazságszolgáltatási rendszerek nélkül. Az egyre többféle, súlyos gazdasági, környezeti, biztonságpolitikai kihívás miatt az igazságszolgáltatási rendszereknek egy sor régi és új kihívásnak kell egyidejűleg megfelelniük. Épp ezért, az utóbbi évtizedben felerősödött, és a nemzetközi szakmai párbeszéd középpontjába került az igazságszolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés kérdése az ENSZ, az OECD, az EBESZ, az Európa Tanács és az Európai Unió szintjén egyaránt. 
Előadásában számos releváns nemzetközi dokumentum közül kettőt emelt ki: a 2017 novemberében az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Lamberto Zanier által (OSCE HCNM) közzétett, a nemzeti kisebbségek igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréséről szóló ún. grazi ajánlásokat és az OECD Tanácsa az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és az emberközpontú igazságszolgáltatási rendszerekről szóló ajánlását. A grazi ajánlások tekintetében kiemelte, hogy azok tíz konkrét elvet fogalmaznak meg annak érdekében, hogy az államok számára iránymutatást nyújtsanak a nemzeti kisebbségek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésére vonatkozó megfelelő stratégiák és szakpolitikák kidolgozása során. Ezek olyan kulcsfontosságú jogállami alapelvek, mint a megkülönböztetésmentesség és az egyenlőség, a törvényen alapuló, független és pártatlan bíróság által ésszerű időn belüli tisztességes tárgyaláshoz való jog, a törvényes eljáráshoz való jog, a jogi segítségnyújtás és nyelvi segítségnyújtás szükségessége, valamint a hatékony jogorvoslathoz való jog. Emellett az ajánlások az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés fogalmát sokkal tágabban értelmezik, túlmennek a pusztán a bíróságokhoz való hozzáférés szükségességén. Arra ösztönzik az államokat, hogy hozzanak létre hatékony és független emberi jogi intézményeket, például ombudsman-intézményeket, amelyek mandátuma hatékonyan kiegészítheti az igazságszolgáltatás szűken vett testületeinek mandátumát, illetve érintik a bíróságok, felsőbb bíróságok, ügyészségek és bűnüldöző szervek összetételét is, hogy tükrözzék a társadalom sokszínűségét. Jelezte továbbá, hogy az évek során az EBESZ más testületei is készítettek különféle soft law dokumentumokat a nemzeti kisebbségek és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés tárgyában, például a „Kijevi ajánlások a bírói függetlenségről Kelet-Európában, a Dél-Kaukázusban és Közép-Ázsiában”.
Az OECD Tanácsának az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és az ember-központú igazságszolgáltatási rendszerekről szóló ajánlása kapcsán kiemelte, hogy a tagállamainak szánt legfőbb üzenetek, elvárások négy nagyobb téma köré csoportosíthatók: ember-központú igazságszolgáltatás kialakítása és működtetése, az ehhez szükséges és megfelelő igazgatási és technikai infrastruktúra biztosítása, az emberek nagyobb mértékű bevonása és felelősségvállalásuk erősítése, valamint a tervezés, monitorozás és elszámoltathatóság kérdése az igazságszolgáltatási rendszerekben.

Második előadóként Aileen Donnelly Írország Legfelsőbb Bíróságának bírája online előadását A view from Ireland / Az ír nézőpont címmel tartotta meg. Indító gondolatként azt vizsgálta, melyek az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést megalapozó elvek, mi is valójában az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés. Ez magában foglalja a hozzáférést a bíróságokhoz, a jogi képviseletet, a hatékony jogorvoslatot, a tisztességes eljáráshoz való jogot és a jogi segítségnyújtáshoz való hozzáférést is, és biztosítja mindezt a jogállamisággal összhangban. Így lesz a jogok védelmének és érvényesítésének hatékony eszköze. Hangsúlyozta, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés a jogszabályok, eljárások és szolgáltatások összetett hálója, amely meghatározza jogainkat és kötelezettségeinket, továbbá a jelentése a társadalmi változásokkal együtt változik. Sinéad Gibney-t, az Ír Emberi Jogi és Esélyegyenlőségi Bizottság tagját idézte: „Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés többet jelent annál, hogy ki tudjuk nyitni a tárgyalóterem ajtaját, azt is magában foglalja, hogy megfelelően és tisztességesen tudjunk kapcsolatba lépni a jogrendszerünkkel, függetlenül olyan tényezőktől, mint az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, az, hogy fogyatékkal élő személy-e valaki, milyen a munkája vagy a jövedelme.” 



Ezek után arra tért rá, mikor nem érvényesül az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés: ha az egyének félnek a rendszertől, és nem férnek hozzá; ha az igazságszolgáltatási rendszer anyagilag elérhetetlen; ha az egyéneknek nincs ügyvédjük; ha nem rendelkeznek információkkal vagy nem ismerik a jogaikat; ha az igazságszolgáltatási rendszer gyenge. Ezt követően áttért a kiszolgáltatott és marginalizált csoportokhoz tartozók körének meghatározására: azok, akik nehezen tudják érvényesíteni jogaikat, és olyan akadályokkal szembesülnek, mint a diszkrimináció, a jogokkal kapcsolatos információhiány és a nehezen hozzáférhető igazságszolgáltatási rendszer. Kiemelte, hogy a meghatározás nagymértékben függ a nemzeti kontextustól. Ezek a csoportok marginalizálódhatnak a társadalmi kirekesztés, vagy az erőforrások hiánya miatt is. Írországban ilyenek például a hajléktalanok és/vagy aktív szenvedélybetegek, a traveller vagy roma közösség tagjai, a faji kisebbségek és migránsok, az LMBTQ közösség tagjai, a gazdaságilag hátrányos helyzetűek és a családon belüli erőszak áldozatai is. 
Az ír bírósági esetjogra áttérve az alkotmányos jogok biztosításának lépéseiként említette a State (Healy) kontra Donoghue [1973] IR 325, a Norris kontra Attorney General [1984] IR 36 és a Norris kontra Írország 10581/83 ügyeket. Az Emberi Jogok Európai Egyezményén alapuló EJEB-esetjog körében az Airey kontra Írország (1979) 2 EHRR 305 ügyet emelte ki. A gyermekjogok tekintetében jelezte, hogy fontos alkotmányozási lépés volt Írországban az Ír Alkotmány 42A cikkének beiktatása, illetve a gyermekek jogait és a családi kapcsolatokat szabályozó 2015. évi törvény. A jogsegély biztosítása kapcsán kiemelte az erre vonatkozó intézményi reformokat, így a civil szervezetként működő ingyenes jogsegély tanácsadó központok létrehozását 1974-ben, és a jogsegélyt finanszírozó állami testület felállítását 1979-ben. 
A jövő feladatairól szólva jelezte, hogy minden rendszer csak annyira jó, amennyire azok számára elérhető, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlen a további javulást célzó gyakorlati intézkedések folyamatos megvitatása és végrehajtása, azonban mind egyéni, mind rendszerszintű alapon lehetséges a pozitív előrelépés.

A harmadik nyitóelőadásban Lux Ágnes, az ELTE Társadalomtudományi Kar, HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet tudományos munkatársa a gyermekközpontú igazságszolgáltatás európai garanciái címmel ismertette gondolatait. Előadásának elején számba vette milyen elvárások létezhetnek egy igazságszolgáltatási rendszer – gyerek kapcsolatban. Így például az, hogy a gyerek érthető és számára kielégítő módon szeretne tájékoztatást kapni arról, hogy mi a jog / az ő konkrét ügyében milyen szabályok alkalmazhatóak és az ügynek milyen jogi rendezése lehetséges. A gyermek szeretné továbbá tudni, hogy az igazságszolgáltatási rendszerben dolgozók mit tudnak tenni érte, és elvárja a vele kapcsolatba kerülő szakemberektől, hogy megfelelő módon kommunikáljanak vele szóban és írásban. Ennek fényében a gyerekek „akadályozottságát” okozhatják a nem hozzáférhető intézmények, eljárások, a jogi-eljárási akadályok (pl. életkori korlát), bizonyos gyerekek láthatatlansága, a gyerekjogok ismertségének hiánya, a jogszabályi környezet / politikai klíma. 
Ezt követően áttért az EU Gyermekjogi stratégiájának (2021) rövid bemutatására, amely foglalkozik a gyermekek részvételével a politikai és demokratikus életben; a társadalmi-gazdasági befogadás, egészségügy és oktatás kérdésével; a gyermekekkel szembeni erőszak elleni küzdelemmel és a gyermekvédelemmel; a gyermekbarát igazságszolgáltatással, vagyis azzal, hogy az EU-ban az igazságszolgáltatási rendszereknek tiszteletben kell tartaniuk a gyermekek jogait és szükségleteit; a digitális és információs társadalom kihívásaival, és a kérdés globális dimenziójával. Megemlítette a gyermekekről szóló 2016/800 irányelvet, amely a gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokat határoz meg, és amely az ötödik része ez annak az intézkedéssorozatnak, amely eljárásjogi minimumszabályokat határoz meg az Európai Unió (EU) egész területén. Az irányelv értelmében a gyermekeknek joguk van ügyvédi segítség igénybevételéhez és az kötelező akkor, ha azzal a céllal állítják a gyermeket bíróság elé, hogy a fogvatartásról döntsenek. Így az a gyermek, aki nem vett igénybe ügyvédi segítséget a bírósági tárgyalás során, nem ítélhető börtönbüntetésre. Az uniós országoknak arról is gondoskodniuk kell, hogy a szabadságtól való megfosztás – különösen a fogvatartás – kizárólag legvégső esetben és a legrövidebb ideig legyen kiszabható a gyermekek esetében. A fogvatartott gyermekeket a felnőttektől külön kell tartani, kivéve, ha ennek ellenkezője szolgálja a gyermek legjobb érdekét. A gyermekeket megillető plusz garanciák közé tartozik az, hogy haladéktalanul tájékoztassák őket jogaikról és az eljárások lefolytatásának általános szempontjairól; tájékoztassák a szülőt vagy más felelős személyt; ez a személy jelen lehessen a bírósági tárgyalások során és az eljárás egyéb szakaszainál; megilleti őket a megfelelően képesített személy általi végzett egyéni értékelés/szükséglet felmérés; az orvosi vizsgálat, amennyiben a gyermeket megfosztják szabadságától; a magánélet védelme a büntetőeljárás során; az, hogy a gyermek személyesen jelen lehessen a tárgyaláson; és a hatékony jogorvoslati lehetőségek.
A gyermekbarát igazságszolgáltatás összefüggésében hangsúlyozta, hogy a gyermekeket is érintő büntetőeljárással foglalkozó bíráknak, ügyészeknek és egyéb szakembereknek különleges kompetenciákkal kell rendelkezniük, továbbá szakirányú képzésen kell részt venniük. Kiemelte, Európa gyermekjogi napirendjét alapvetően határozta meg az Európa Tanács 2010 őszén elfogadott Gyermekbarát Igazságszolgáltatásról szóló Iránymutatása. Ez pontos definíciót ad a gyermekbarát igazságszolgáltatás modelljéről, amelyben a gyermekek jogait és legfőbb érdekeit – a hozzáférhető, gyors lefolyású, gyermekközpontú – közigazgatási, büntető- és polgári eljárások minden szakaszában az ügy körülményeit mérlegelve a legmesszebb menőkig figyelembe veszik, kiemelt hangsúlyt helyezve a gyermek érettségére, korára, értelmi képességeire. Ezzel összhangban a legfőbb alapelvek a részvétel, a gyermek legfőbb érdeke, a méltóság, a védelem a diszkriminációval szemben, és a jogállamiság. Elmondta továbbá, hogy ösztönözni kell a bírósági eljárás alternatíváinak, így a közvetítésnek (mediáció), a bírósági útról való elterelésnek (diverzió), valamint az alternatív vitarendezési módoknak az alkalmazását, amennyiben azok szolgálják leginkább a gyermek legfőbb érdekeit.

A kávészünet előtt került sor a Superar Zeneművészeti Program diákjainak nagy sikerű előadására. A Superar egy olyan ingyenes zeneoktatási program, amely a zenében rejlő lehetőségeket használja ki azzal a céllal, hogy képessé teszi a hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat arra, hogy leküzdjék társadalmi-gazdasági korlátaikat, és hozzájárul az esélyegyenlőséghez. Célja az, hogy támogassa a gyermekeket személyes fejlődésükben, segítse őket abban, hogy felfedezzék a bennük rejlő lehetőségeket és tágítsák a látókörüket. A Superar 2009-ben indult Ausztriában. Ma már Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Lichtensteinben és Svájcban is jelen van, és több mint 3000, több mint 20 nemzetiséghez tartozó gyermeknek nyújt ingyenes zenei oktatást. A Superar Magyarországon 2018-ban alakult a nemzetközi Superar hálózat részeként, a többi szervezettel szoros szakmai együttműködésben, de önálló alapítványként. Ma már 230 gyermek vesz részt a kórusprogramban és 20 a hangszeres programban, 10 különböző nemzetiségből, 3 különböző partneriskolában.


 

A konferencia ezt követően Szemán Felicitász tanácselnök fővárosi törvényszéki bíró Te hogyan tudsz megvédeni? Sérülékeny ügyfelek polgári perekben című előadásával folytatódott. Az előadó az alapvetések között említette, hogy a sérülékeny emberek helyzete az igazságszolgáltatásban a társadalom „ütőere”. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a polgári anyagi jogi és eljárásjogi szabályozás alapvetően megfelelő, a jogelvek működéséhez azonban objektív és szubjektív feltételekre is szükség van. Kiemelte, hogy a bírói munkában találkoznak a jogelvek, az elmélet és a valóság. Jelezte, hogy a polgári ítélkezés legsérülékenyebb ügyfélkörei a következők: a gyermekek és a fogyatékkal élők minden eljárásban, a mentális zavarral élők a gondnoksági perekben, továbbá a mentális krízishelyzetben lévő személyek a pszichiátriai kezelésekhez kapcsolódó eljárásokban. E személyek számára biztosítani kell az anyagi jogi védelmet, az eljárásjogi védelmet, a speciális, segítő ügyfélkezelést, az igazságszolgáltatás helyszínének akadálymentes megközelítését és az akadálymentes eljárást az eljárás minden szakaszában, azaz, hogy az adott személy képes legyen önálló, teljes körű érdekérvényesítésre. 
A gyermekek anyagi jogi védelme körében kiemelte, hogy a nemzetközi anyagi jogi szabályozás beépülése a magyar jogba teljes körű (gyermekjogok, szülői felügyelet, jogellenes elvitel, kapcsolattartás végrehajtása, gyermektartásdíj), a gyermek érdeke minden családjogi döntés alapja. Az ítélőképes gyermek véleményét ki kell kérni, a 14. életévét betöltött gyermek esetében pedig az egyetértésére van szükség az őt érintő döntésekhez. A gyermekek eljárásjogi védelme terén részletes a nemzetközi és a hazai szabályozás. A gyermekek részére objektív segítők bevonását kell biztosítani a gyermek vélemény nyilvánításának lehetőségével együtt. A gyermekmeghallgatás eljárásjogi protokolljának követése kötelező. Kiemelte a gyors bírósági kríziskezelés eljárásjogi lehetőségét (ideiglenes intézkedések). A gyermekek speciális „ügyfélkezelése” körében említette az előadó a gyermekmeghallgató szobák szerepét, a bírák képzését (traumakerülés, bizalom, a befolyásmentes vélemény megismerése) és azt, hogy a döntés felelőssége nem terhelhető a gyermekre. A gyermekkel kapcsolatos családjogi perek kritikus pontjaiként említette az idő szerepét (eljárásjogilag és a kríziskezelés szempontjából), azt, hogy kevés a megfelelő kompetenciával rendelkező pszichológus szakértő, a segített (felügyelt) kapcsolattartást bonyolító gyermekjóléti központok pedig túlterheltek, munkaidőn túli segített kapcsolattartási lehetőség csak elvétve biztosított. Mindezek mellett a családjogi tényállások egyre súlyosabbak.
A fogyatékkal élők védelmére áttérve szólt a CRPD és a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény szerepéről. Szükséges az akadálymentes épület, de fontos az eljárás „érzékenyítése” is: az adott készségcsökkenésre specializált segítés, vagyis a bírónak mindenre képzettnek és alkalmasnak kell lenni (hallás, látás csökkenés, mozgásszervi fogyatékkal élők). Csak így biztosítható az érintett korlátai között is érthető, teljes körű érdemi részvétel lehetőségét biztosító eljárás. Mindehhez empátia és az ügyfélkezelési technika folyamatos fejlesztése szükséges.



A mentális zavarral élők anyagi jogi védelméről szólva a gondnoksági perekben, az előadó jelezte, hogy a Ptk. a nagykorúak gondnokság alá helyezésének szabályozását közelítette a CRPD elvárásaihoz, a 2013. évi CLV. törvény pedig rendelkezik a támogatott döntéshozatalról. Hangsúlyozta, hogy élete során bárki kerülhet ilyen helyzetbe! Jelezte, hogy a gondnokság vagy a támogatott döntéshozatal közötti döntés során a bíró mérlegel a pszichiáter szakértő véleménye alapján, tehát a szakkérdés és a jogkérdés összekapcsolódik. Kitért továbbá arra is, hogy a választójogból való kizárás különösen érzékeny, bírói körültekintést igénylő kérdés. Áttérve a mentális zavarral élők eljárásjogi védelmére a gondnoksági perekben, szólt a kúriai joggyakorlat-elemzésről, az érintett mentális állapotának megfelelő tájékoztatás kötelezettségéről. Kiemelte a pártatlan és szakértő segítőként eljáró ügygondnok ügyvéd szerepét, a bíróság általi személyes meghallgatás fontosságát és az igazságügyi pszichiáter szakértő általi kötelező vizsgálat jelentőségét.
A segítő ügyfélkezelésről szólva a gondnoksági perekben, itt is jelezte a kúriai joggyakorlat-elemzés fontosságát, illetve az eljárás résztvevői számára készített módszertani útmutatót. Hangsúlyozta, hogy képzésekre van szükség a meghallgatási technika fejlesztése és a mentális zavarral élő ügyféllel való kommunikáció terén. Hasonlóképpen fontos a speciális tárgyalási helyszínek biztosítása, a türelem az eljáró bíró részéről és összeségében a jogszerű és érthető eljárás követelményének fokozott érvényesítése (a határozatok szövegezésében is).
Következő témája a gondnokság alkalmazásának dilemmái voltak a bíró számára, így például az, hogy ez jogkérdés vagy az érintett élethelyzetének megoldása cél. A bíró feladata továbbá az emberi méltóság és önrendelkezési jog értelmezése minden ügyben, csakúgy, mint a méltósággal megöregedés kérdése. Hangsúlyozta, hogy a szociális gondoskodási rendszer hiányai nem pótolhatók gondnokság alá helyezéssel, a hivatásos gondnokok pedig túlterheltek. A vagyonkezelésről szólva dilemmaként említette, hogy annak célja a vagyonvédelem-e vagy a gondnokolt számára biztosított minőségi gondoskodás.
Áttérve a mentális krízishelyzetben élők védelmére a pszichiátriai ügyekben, szólt a sürgősségi gyógykezelésre beszállítás indokoltságának vizsgálatáról, a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendeléséről és fenntartásának felülvizsgálatáról. Különös körültekintést igényel az érintett akarata ellenére történő pszichiátriai intézeti kezelésről szóló döntés. Az ügyfélvédelem kritikus pontjai között említette az anyagi jogi védelem tekintetében, hogy elfogadható a szabályozás, a közvetlen veszélyeztető és veszélyeztető magatartás definíciója megfelelő. Jelezte, hogy az eljárásjogi védelem alapjai adottak, így megfelelően szabályozott a bírósági hatáskör, a nemperes eljárás, az ügygondnok, a szakértő, a meghallgatás, az alakszerű határozat és a jogorvoslat. Hiányos azonban a szabályozás a kérelem tartalma, a hiánypótlás, az ügygondnok hatásköre, a szakvélemény kötelező tartalmi elemei, a határozat közlése, a jogorvoslati jog gyakorlásának módja és a fellebbezés észrevételezése tekintetében. Az eljárás objektív és szubjektív feltételeiről szólva kiemelte, hogy a bíróság helyszíni meghallgatást tart a kórházban, ami minimum 5 fővárosi kórházat jelent napi szinten, folyamatosan. Így nagyon magas a napi ügyszám és a mentális krízishelyzetben lévő ügyféllel folytatott kommunikáció sok időt igényel. Sajnos kevés a kirendelhető igazságügyi pszichiáter szakértő, pedig ez az eljárás a személyi szabadság polgári ügyekben alkalmazható legsúlyosabb korlátozása és ez az egyik legsérülékenyebb ügyfélcsoport.
A jövőkép kérdései terén említette az előadó azokat a kérdéseket, hogy akadálymentes-e az elektronikus eljárás, mi lesz a mesterséges intelligencia szerepe az ítélkezésben, mi a támogató, testreszabott ügyfélkezelés jövője, hol van jelentősége a bíróvá válás folyamatában az ügyfélkezelési képességnek, és mi a sérülékeny csoportok helye a társadalom valódi értékrendjében.

Anna Adamska-Gallant lengyel ügyvéd, az EU Pravo Justice Ukraine igazságügyi reformért felelős részlegének részlegvezetőjének előadása a Védeni a gyengét – az igazságszolgáltatás válasza az emberi jogi kihívásokra és konfliktusokra címet viselte. Bevezetőjében kiemelte, hogy a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt indított eljárások tárgyát olyan események képezik, amelyekben gyakran emberek ezrei szenvedtek. Mindannyian áldozatok, mivel alapvető jogaik ténylegesen sérültek, de csak nagyon keveseknek van lehetőségük arra, hogy az elkövetők megbüntetése érdekében folytatott nyomozás során előadják az eseményekről alkotott verziójukat, és csak néhányuknak adatik meg, hogy megjelenjenek a bíróság előtt. A tanúk nemzetközi büntetőeljárásban való részvétele jelentős kockázatot jelenthet a jólétükre nézve, amelyet mind a saját személyes jellemzőik, mind pedig külső tényezők, például a saját etnikai csoportjuk részéről érkező nyomás vagy az elkövetők és támogatóik részéről érkező fenyegetések befolyásolhatnak.
Az eljárások hatályáról szólva hangsúlyozta, hogy a kiszolgáltatott tanúk vallomása általában csak egy kiválasztott töredékére vonatkozik egy olyan átfogó helyzetnek (tényállásnak), amely a nemzetközi közösség szerint igazságszolgáltatást igényel. Tekintettel az ilyen típusú bűncselekmények áldozatainak hatalmas számára, nem lehetséges az összes elkövetett bűncselekmény elkövetőinek felelősségre vonása és következésképpen az összes áldozat kártalanítása. A nemzetközi bíróságok előtti eljárásokban ezért a vádhatóság opportunizmusának elve érvényesül. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a rendelkezésre álló erőket és erőforrásokat azokra kell összpontosítani, akik a bűncselekményeket irányították, azaz akik kulcspozíciókat töltöttek be a hatalmi apparátusban vagy a katonai hierarchiában. Ennek eredményeképpen a nemzetközi és hibrid bíróságok előtt álló vádlottak többsége nem volt közvetlen elkövetője az elkövetett bűncselekményeknek, mivel nem vett részt a bűncselekmények elemeinek fizikai megvalósításában. A parancskiadási jogkörrel rendelkező katonai parancsnokok szintén a vádlottak fontos csoportját képezik.
Kiemelte, hogy a bizonyítékok összegyűjtése olyan bűncselekmények esetében, amelyeket nemzetközi bíróságok tárgyalnak, sokrétű folyamat. Azokat, akiket tanúskodni hívnak a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt személyek ellen, nem csak az a felelősség terheli, hogy megállapítsák az elkövetők bűnösségét, hanem az is, hogy hozzájáruljanak a történelem azon verziójának megállapításához, amelyet a nemzetközi közösség általában elfogad az igazsághoz legközelebb állónak. Sokan közülük „kiszolgáltatott tanúk”, akik számára a nemzetközi büntetőeljárásban való részvétel személyes traumával jár, ami a következőkkel lehet kapcsolatos: az átélt atrocitások újraélése; hatalmas nyomás a saját társadalmi csoportjuk részéről; a vádlottak és támogatóik által a biztonságukat fenyegető fenyegetések; és végül a csalódás, amikor az eljárás kimenetele nem elégíti ki igazságérzetüket. A nemzetközi közösség elismeri mind az egyes tanúk jólétét fenyegető veszélyeket, mind pedig azt, hogy különleges védelemben kell részesíteni őket, és ez konkrét szervezeti és eljárási kötelezettségvállalásokat igényel.
A „kiszolgáltatott tanú” fogalma, bár nem szerepel a nemzetközi és a hibrid bíróságokat létrehozó jogi aktusokban, mégis jól körvonalazódik az e szervek működését meghatározó belső szabályzatokban, valamint a joggyakorlatukban. E kategória legteljesebb meghatározását, a „kiszolgáltatott tanú” kifejezést a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtti eljárásokban fogadták el. Az ICC eljárási szabályzatának 94a. pontja szerint a kiszolgáltatott tanú olyan személy, akit a bíróság előtt való megjelenés miatt fokozottan veszélyeztet a pszichológiai ártalom, vagy akinek a megjelenési képességét befolyásoló pszichoszociális vagy fizikai nehézségei vannak. Az ilyen személy sebezhetősége különböző tényezők következménye lehet, többek között: a személyéhez kapcsolódó tényezők, pl. életkor (gyermek, idős ember), személyiség, károsodás (beleértve az észlelési zavarokat), mentális betegség vagy pszichoszociális problémák (például traumából vagy a szociális támogatás hiányából eredő problémák); a bűncselekmény jellegével kapcsolatos tényezők, különösen a szexuális és nemi alapú erőszak, a gyermekek elleni erőszak, a kínzás vagy más jelentős erőszakkal járó bűncselekmények; a különleges körülményekkel kapcsolatos tényezők, mint például többek között a ki- vagy áttelepítés miatt jelentősen megnövekedett stressz és szorongás, a megtorlástól való félelem vagy a kulturális vagy egyéb különbségekből adódó alkalmazkodási nehézségek. A kiszolgáltatott tanúkat különböző tényezők befolyásolják, amelyek a háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekre jellemzőek. Ezek elsősorban a tanú tanúvallomásra való hajlandóságát befolyásolják, és hatással lehetnek a tanúvallomás módjára és tartalmára is. E tényezők ismerete fontos a tanúkkal foglalkozó gyakorlati szakemberek számára, mivel hatékonyabban tudnak fellépni az ebből eredő kockázatok ellen, beleértve a vallomás tartalmának többé-kevésbé szándékos félremagyarázását is. Ezek közé tartoznak: a kiszolgáltatott tanúk által elszenvedett trauma; a kollektív emlékezet; az úgynevezett szégyenkezés kultúrája; és a rájuk gyakorolt nyomás és megfélemlítés. Emellett a tanú vallomástételi hajlandóságát meghatározó fontos elem a tanút mozgató motiváció, amelynek számos oka lehet.
Az előadó kitért a szexuális erőszak áldozatainak speciális helyzetére is. Annak ellenére, hogy a szexuális erőszak áldozatainak még a hozzájuk legközelebb állók negatív reakciójának lehetőségével is számolniuk kell, néhányan közülük úgy döntenek, hogy nemcsak a tárgyalás előtti eljárásban, hanem később a bíróságon is tanúskodnak. E tekintetben fontos motiváció számukra, hogy bizonyítani szeretnék, hogy a nemi erőszak egy szélesebb körű stratégia része volt, és nem csak egy elszigetelt incidens, amely csak egyetlen áldozattal történt. Az igazság kiderítése számukra azt is jelenti, hogy a nemi erőszak nem az áldozat, hanem az elkövető szégyenére szolgál. Tanúskodási motiváció az is, hogy más nőket és lányokat megvédjenek a hasonló cselekményektől és szeretnék, hogy a háborús bűnösök eltűnjenek az utcákról, amit a törvényes rend helyreállításának szükséges feltételének tartottak. Ezek a nők megértették, hogy a legsúlyosabb bűnök elkövetőinek szabadlábon tartása őket – különösen a fiatal férfiak számára – hősökké, példaképekké teszi. 
A tanúvédelmi intézkedésekről szólva jelezte, hogy a nemzetközi büntetőeljárási gyakorlatban sem a kiszolgáltatott tanúk védelmét szolgáló intézkedések listája, sem az alkalmazásukhoz szükséges eljárások nincsenek egyértelműen meghatározva. A nemzetközi és a hibrid bíróságok a kiszolgáltatott tanúknak az úgynevezett áldozat/tanú támogató szolgálat (VWU) tevékenysége révén nyújtanak támogatást. A VWU által nyújtott támogatás magában foglalja a logisztikai segítségnyújtást, a tanú információkhoz való hozzáférését és szükség esetén pszichológiai ellátást. A nemzetközi és a vegyes bíróságok lehetővé teszik az úgynevezett proofingot, amely általában a tanúk bírósági megjelenésére való felkészítéséből áll, a tanúvallomás tartalmának megvitatásával. A bizonyításra vonatkozó egyértelműen meghatározott szabályok hiányában fennáll azonban a veszélye annak, hogy a tanú tanúvallomásra való felkészítése során úgynevezett coaching történik, azaz a tanú irányítása bizonyos tartalmak előadásának módjára, ami megfosztja a tanúvallomást a spontaneitásától, és félrevezetésekhez vezethet. A vonatkozó szabályoknak e tekintetben kötelező eljárási szabályok státuszával kellene rendelkezniük, nem hagyva teret olyan értelmezésnek, ami lehetővé tenné a felek számára a coaching gyakorlását.

Az ebédszünet előtti utolsó előadást Lápossy Attila az AJBH vezető főtanácsosa tartotta Mit tanulhatunk a gyermeki jogok védelmének ombudsmani gyakorlatából címmel. Előadását az ombudsman, mint jogállami paradoxon felvázolásával kezdte, kiemelve az intézmény ideája és a napi panaszkezelés közötti ellentmondás, illetve a jogállamiság joghoz kötöttségének elve és az ombudsmani szerepfelfogás tág lehetőségei közötti feszültséget. Ezt követően a bíróságok és az ombudsmani intézmény működése közötti kapcsolatok lehetőségét elemezte, hangsúlyozva, hogy mindkét oldal tanulhat a másiktól. E körben említette a gyermekjogok védelmét is, kitérve arra, hogy ezek valódi jogok, nem pedig gesztusok, interdiszciplináris tudást igényelnek, a szakjogági logikát pedig összhangban kell hozni az alapjogi logikával. Jelezte, hogy az ombudsman gyermekjogi jogvédelmi tevékenysége során a jogszerűség helyett az alapjogi jogsérelem/veszély vizsgálata szükséges. Tekintettel kell lenni a panaszos és a gyermek érdekeire egyaránt, mivel ez a két oldal eltérhet egymástól. Természetesen a gyermek legjobb érdekének érvényesülését, a védelemhez és a gondoskodáshoz való jogát mindig biztosítani kell, csakúgy, mint a jogállamiság elvét, a jogbiztonság követelményét, a konkrét eljárásban pedig a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot és a jogorvoslat jogát. 




Előadását az alapvető jogok biztosának gyakorlatából származó friss példákkal fejezte be, megemlítve az AJB-276/2023. sz. ügyet a gyermekvédelmi szakellátásba vett, nevelőszülői gondoskodásban élő gyermekek ellátása kérdésében; az AJB-587/2023. sz. ügyet a tanköteles tanuló iskolából való kizárás fegyelmi büntetésének kiszabása és a fenntartóhoz benyújtott szülői kérelem elbírálása terén; és az AJB-51/2023. sz. ügyet a sajátos nevelési igényű gyermekek elkülönített csoportokban történő bölcsődei nevelésének és gondozásának szabályozása tárgyában.

Az ebédszünetet követően két szekcióban kerekasztal-panelbeszélgetésekre került sor, hogy az egyes szűkebb témák szakértői megvitathassák álláspontjaikat. A magyar nyelvű szakmai panel témája a gyermekek helyzete volt. Borza Beáta, az AJBH főosztályvezetője köszöntötte a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit, és kérdésként vetette fel, hogy észlelik-e jelenleg a gyermekek támogatási igényeit, szükségleteit? 
Herczog Mária szociológus, nemzetközi gyermekjogi szakértő véleménye szerint, nem, melynek egyik oka, hogy sok esetben a felnőttek saját igényeiket sem gondolják kielégíthetőknek, így nem evidens, hogy a gyermekek szükségleteit annak tartanák. Szociológiai megközelítésként kifejtette, hogy tisztázatlan a felelősségmegosztás e téren a család és az állam között, egyre inkább az a hangsúlyos, hogy az igények kielégítése kizárólag a szülők feladata, akiknek egyre több elvárásnak kell megfelelniük a szülői szerepkörben, sokszor a megfelelő támogatások nélkül. Fontos lenne tehát definiálni a felelősségi köröket.
Szeibert Orsolya, az ELTE egyetemi tanára a családjogi bíráskodás kapcsán rámutatott arra, hogy a gyermekjogok felmerülése esetén mindig a szülők és a felelősségük kerül előtérbe. Vitatott például a szülői felügyeleti jogkör eldöntése esetén, hogy beleszólhat-e a bíróság a szülők ilyen tárgyú megállapodásába. Kifejtette, hogy a gyermek érdekében fontos állást foglalnia a bíróságnak. Legfontosabb kulcskérdés mégis a szülők megerősítése abban, hogy a gyermekükkel kapcsolatban felelős döntést tudjanak hozni.
Hirtling Ibolya büntetőbíró a szülői felelősség és felelőtlenség eseteiről beszélt, valamint a szülővé válás támogatásának szükségességét emelte ki. Álláspontja szerint, az elmúlt évtizedekben sokat változott a jogrendszer pozitív irányban a gyermekek érdekeit, jogait tekintve. Emellett mind a jogalkalmazás, mind a jogalkotás területén pozitív szemléletváltás zajlott. Hangsúlyozta a területen tartott képzések jelentőségét is.
Nagygyőr Csilla rendőr alezredes, az ORFK szakvonalvezetője hozzászólásában kitért a büntetőeljárás nyomozati szakaszában alkalmazott új intézményekre, példaként említette a szaktanácsadó általi kihallgatást. Szintén kiemelte a képzések fontosságát, melyek keretében az állomány tagjai megtanulhatják a gyermekközpontú kérdezési technikák, kihallgatási módszerek alkalmazását is.
Az állami gondoskodásban élő gyermekek helyzete kapcsán Farkas Péter a Fővárosi TEGYESZ igazgatója kifejtette, hogy a jelenlegi rendszer nem tudja beteljesíteni a feladatát a gyermekek szükségleteinek kielégítése terén. Az ellátáshoz való hozzájutás nem az ellátási igények alapján valósul meg. Pozitívumként emelte ki a Meghallgató és Terápiás Központok létrejöttét, az országban jelenleg öt Központ működik, ahol megvalósulhatnak a gyermekközpontú meghallgatások a szaktanácsadók által.
Herczog Mária hozzáfűzte, hogy egy nemzetközi elemzés eredményeit összegezve aggasztó helyzetben vannak az uniós országok gyerekjogokat tekintve, mivel az erőforrások elégtelenek, a szükségletek nincsenek kielégítve, a szakemberek rosszul fizetettek minden területen (oktatás, egészségügy stb.) Hangsúlyozta, hogy hasznos lenne egy társadalmi vita arról, hogy a lakosság hogyan látja, milyen segítséget kellene az államnak biztosítania a polgárainak a megfelelő megélhetéshez és egyéb területeken. A felelősségi körök kérdése kapcsán megemlítette, hogy az Európai Unióban tavaly megjelent a Gondoskodási Stratégia, mely reflektál a kisgyermekek napközbeni ellátására, valamint a krónikus tartós betegek és idősek otthoni ellátására.
Az iskolák helyzete szintén szóba került a beszélgetés során, így a résztvevők beszéltek a szegregációról, valamint a digitalizáció kérdéseiről, a digitális jogokról is. Nagygyőr Csilla hozzátette, hogy a rendőrségen is megjelenik ez a probléma, nagyon sok büntetőeljárás van folyamatban például online szexuális kizsákmányolás kapcsán. Kiemelte, hogy a témában egy kerekasztal-beszélgetést indítottak el több hatóság részvételével, ahol a gyermekek részvételét is biztosították.
A gyermekek részvételével összefüggésben Szeibert Orsolya bemutatott egy régebben indult kezdeményezést, amelynek keretében a bírók iskolai órákon beszéltek a büntető, polgári eljárásjogról, és gyakorlati kérdésekről. Mindezt ma is folytatják a Res Iudicata keretében, így a jogtudatosság fejlesztése érdekében előadásokat tartanak a gyermekeknek a jogaikról, a felelősségeikről, és számos őket érintő egyéb kérdéskörről. 


 

A gyermekek helyzetét tárgyaló panelbeszélgetéssel párhuzamosan az angol nyelvű kerekasztal-beszélgetésen a menekültek helyzetéről osztották meg szakmai tapasztalataikat a meghívottak. 
A beszélgetés moderátora Laczó Adrienn törvényszéki bíró volt, Res Iudicata Egyesület elnökségi tagja. A panelbeszélgetés végigkísérte a menekültek útját a biztonságos országba érkezés pillanatától, az elismerés iránti kérelem elbírálásáig, különös figyelmet fordítva a sérülékeny csoportokra. A beszélgetés elején a résztvevők összefoglalták a jogszabályi kereteket, a menedékkéréshez való jogot védő legfontosabb egyezményeket, külön hangsúlyt fektetve a visszaküldés tilalmának (non-refoulement) elvére. 
Helena Behr az UNHCR vezető védelmi munkatársa kiemelte, hogy az UNHCR kiemelkedő feladata a menekültek státuszáról szóló 1951. évi egyezmény felügyelete, különösen a 35. cikkely betartatása az államokkal.
Az otthonukban hatályba levő szabályozások bemutatását követően valamennyi szakember megállapította, hogy habár különböző természetű problémákkal találkoznak, sok hasonlóság állapítható meg menekültekkel kapcsolatos kihívásokban. A legfontosabb problémák és nehézségek között említették az új és folyamatosan változó jogszabályi környezetet, a nemzetközi egyezmények és uniós jogok nem betartását, a menekültügyi rendszerek rossz irányba való fejlődését, valamint a megfelelő szakemberek és az ügyekkel foglalkozó személyek alacsony számát. A felsorolt kihívások között említették, a több államban jelenlévő, visszakényszerítéseket lehetővé tevő jogszabályokat, a menekültek rendszeres fogva tartását, vagy a sérülékeny csoportokkal szembeni helytelen eljárásokat, példákat hozva az államokból, ahol tevékenységüket végzik. 
Juhász Dorottya a Fővárosi Törvényszék bírája megjegyezte, hogy a magyar menekültügyi rendszer jól működött a 2015-ös menekültválságig, habár ahogyan azt az előtte felszólalók is kiemelték, a rendszernek megvoltak a hiányosságai. A hazai menekültügyi szabályok közül számos váltott ki európai vitát, mint például a tranzit zónák létrehozása. Egy másik említett problémás eljárás a „nagykövetségi eljárás” volt, amely szerint Magyarország területén nem lehet benyújtani menedékkérelmet. Menedékeljárás mindössze az ország belgrádi és kijevi nagykövetségén volt indítható. A luxembourgi bíróság az uniós joggal ellentétesnek találta az eljárást, kimondva, hogy biztosítani kell a tisztességes elbánást a menedékkérő embereknek.
Matilde Betti a Bolognai Törvényszék bírája jelezte, hogy Olaszországban a menekültügyi rendszer hiányosságain túl, a bírók számára nyújtott megfelelő képzések hiánya és a menekültjoggal foglalkozó bírók alacsony száma jelenti az egyik problémát. A bírónő kiemelte, hogy az ország számos garanciát biztosít az igazságszolgáltatás függetlenségének a megőrzésére, viszont a politikailag érzékeny bevándorlási jogszabályok folyamatos módosítása konfliktusokat idézett elő, mely szabályokat nehéz betartani az olasz alkotmány által lefektetetett rendelkezések egyidejű betartásával.
Lengyelország menekültügyi rendszerével kapcsolatban Łukasz Mrozek lengyelországi bíró, a Iustitia Lengyel Bírói egyesület tagja megjegyezte, hogy egyféle „kettős mérce” alkalmazása figyelhető meg az országban. Ameddig a legtöbb menekült hasonló nehézségekbe ütközik, mint egy Magyarországra érkező menekült, az ukrán-lengyel határon átkelő menekültek hozzáférnek az eljáráshoz és biztosítva vannak számukra az egyezmények által előírt feltételek. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a sérülékeny csoportok, mint a gyermekek, kisérő nélküli kiskorúak, LMBTQ közösség tagjai, vagy az idős személyek esetén fontos az állam szerepe e menekültek korai beazonosításában. Sok esetben rejlik abban a probléma, hogy ezeket a személyeket nem azonosítják be és nem kapnak megfelelő figyelmet és támogatást. A sérülékeny menekültek esetében kifejezetten fontos a professzionális és személyre szabott segítségnyújtási módszerek alkalmazása, különös figyelmet fordítva a retraumatizáció elkerülésére.
Szekeres Zsolt, a Helsinki Bizottság jogi főmunkatársa hangsúlyozta, hogy a 2015 előtti helyzethez képest a magyarországi jogi szabályozás egyértelműen szembefordult az európai joggal – és kifejezetten az Alapjogi Chartával – azáltal, hogy lehetetlenné tette a menedékkérést azok számára, akiket a határon elfognak és a határrendészet kivétel nélkül mindenkit erőszakkal visszatoloncol Szerbiába. További súlyos probléma, hogy az eljárás során sok esetben a menekültekkel szembeni rendőri erőszak elkövetése is felmerül. Jelezte, hogy a menedékkérők alapvető jogaival szembenálló magyar jogi környezet ellenére a Helsinki Bizottság számos pert indított a kitoloncoltak jogainak érvényesítése érdekében mind magyar bíróságok, mind pedig az EJEB előtt és számos pert meg is nyertek, amelyek kimondták, hogy az erőszakos kitoloncolások nem csak az uniós, hanem a magyar joggal is ellentétesek. Elmondta azonban azt is, hogy sajnos ezek az eljárások sokszor évekig tartanak és a jogellenesség kimondása ellenére nem nyújtanak tényleges lehetőséget a menedékkérők alapvető jogainak tényleges érvényesítésére Magyarországon.