null Jelentés a Tarnazsadányi Tagiskoláról

Az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi biztoshelyettes 2016-ban sajtóhírekből értesült az Erdőteleki Mikszáth Kálmán Általános Iskola Tarnazsadányi Tagiskolájában (a továbbiakban: Tarnazsadányi Tagiskola) kialakult súlyos közegészségügyi állapotokról. A cikkek elsődlegesen az iskola udvarán található vizesblokk tarthatatlan körülményeire hívták fel a figyelmet, az ott kialakult helyzet nem felelt meg a minimális higiéniai követelményeknek sem. Emellett jelezték, hogy gondot okoz a köznevelési intézmény épület-együttesének, udvarának, kerítésének rossz állapota, illetve a tornaterem hiánya is. 
A Tarnazsadányi Tagiskola infrastrukturális problémái és hiányosságai miatt az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi biztoshelyettes hivatalból közös vizsgálatot indított. A vizsgálat során megkeresték a települési önkormányzat polgármesterét és az illetékes tankerületi központ igazgatóját, majd 2017 őszén helyszíni szemle keretében az ombudsman és ombudsmanhelyettes munkatársai megtekintették és fotókon is rögzítették a Tarnazsadányi Tagiskola jelenlegi, tényleges infrastrukturális állapotát.


A tankerületi központ igazgatója fenntartóként – figyelemmel a járási hivatal népegészségügyi osztályának kötelezésére is – 2016-ban a kifogásolt vizesblokk szükséges felújítási és karbantartási munkálatait elvégeztette. Emellett azt is jelezte, hogy megpályáztatta és elkészíttette az intézmény új és korszerű, az iskola épületéhez is csatlakozó vizesblokkjának, valamint a hozzá kapcsolódó szennyvízelvezetőnek a terveit. 2016-ban az igazgató azt a tájékoztatást adta, hogy a kivitelezést – amelynek becsült költsége 25 millió forint – előreláthatóan 2017-ben elvégzik. A 2017/2018. tanév kezdetén a tankerületi központ igazgatója azonban arról tájékoztatta a biztost és a biztoshelyettest, hogy az új vizesblokk forrás hiányában mégsem készült el. A vizsgálat során kiderült, hogy 2016 óta sem a fenntartó tankerületi központ, sem a települési önkormányzat nem nyújtott be pályázatot a tervezett vizesblokk felújításának megvalósítására.
A rendelkezésre álló adatok, dokumentációk és a helyszíni vizsgálat tapasztalatai alapján a Tarnazsadányi Tagiskolában lényegében csak roma nemzetiségű gyermekek tanulnak. 
A biztos és biztoshelyettes álláspontja szerint a lakóhelyi- és az oktatási szegregáció a komplex szociológiai és demográfiai körülményekre tekintettel társadalompolitikai, szociológiai és jogi szempontból ugyan fennáll Tarnazsadányban, az azonban spontán szegregációs folyamat eredményeként, szándékos emberi beavatkozástól mentesen jött létre. Így azt rövid távú intézkedésekkel nem, hanem csak hosszabb távú, komplex társadalompolitikai intézkedésekkel lehet orvosolni, amelyek köre már túlmutat az ombudsmani fellépés eszköztárán, lehetőségein. 
A regionális és helyi egyenlőtlenségek a közoktatási rendszer számos dimenziójában megnyilvánulnak, azaz a lakóhely, jelen esetben Tarnazsadány gazdasági és társadalmi problémái jelentős oktatási hátrányok forrásává válnak. 
Összességében megállapították, hogy a tárgyi és személyi feltételek hiányában az feltételezhető, hogy a Tarnazsadányi Tagiskolában az ott nevelő-oktató pedagógusok és a tagintézmény-vezető legjobb szándéka ellenére sem biztosított a minőségi oktatás, valamint a különböző oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés. Ráadásul – figyelemmel az intézmény költségvetési helyzetére – az utóbbi években elmaradt pályázati támogatások nélkül a kialakításukhoz szükséges beruházási források, valamint azok lehívásához szükséges kapacitások is hiányoznak.

A biztos és a biztoshelyettes a Tarnazsadányi Tagiskola területi elhelyezkedéséből adódó oktatási hátrányok általános jellegű elemzése mellett alapjogi szempontból vizsgálta a tudomásukra jutott és a helyszíni látogatás során feltárt konkrét infrastrukturális jellegű problémákat is. 
Összevetették a Tarnazsadányi Tagiskola vizesblokk és tornaszoba jelenlegi körülményeit az előírt követelményekkel, és megállapították, hogy a jogszabályok előírásainak érvényesülését jelenleg nem tudják teljes mértékben biztosítani az iskolában.
A Tarnazsadányi Tagiskolában nemenként elkülönülő személyzeti öltöző, mosdó-zuhanyzó nincs kialakítva, mint ahogy a technikai alkalmazottak sem rendelkeznek nemenként elkülönített mosdóval, és kevesebb a fiú, a leány és a női WC fülkék száma is. 
Emellett az is súlyos probléma, hogy a vizesblokk csak lépcsőn (4-5 lépcsőfokon keresztül) közelíthető meg, tehát nincs biztosítva akadálymentes használatú illemhely az iskolában. Az a tényező pedig külön is nehezíti a WC-k használatát, hogy a vizesblokk különálló épületben, kültéren, az udvar közepén található, amely rossz időben nehezen megközelíthető. 
A testnevelés megszervezése is nehézségbe ütközik a Tarnazsadányi Tagiskolában, a régi tornatermet ugyanis 5 éve életveszélyessé nyilvánították. A tornatermet csak egy tanteremből átalakított tornaszobával tudták kiváltani, a jogszabályban előírt külön WC, öltöző és zuhanyzó azonban nincs kialakítva mellette. A mindennapos testnevelés megszervezését az a körülmény is nehezíti, hogy a sportudvaron található pályák elhasználódtak, a biztonságos sportolás megteremtéséhez azok burkolatait is szükséges lenne kicserélni. 
A vizsgálat alapján a biztos és biztoshelyettes megállapították, hogy a vizesblokk jelenlegi állapota, illetve a tornaszoba hiányosságai, továbbá azok az infrastrukturális hiányosságok, amelyek a jelentősebb fejlesztések, felújítások elmaradásából adódnak a gyermeki és oktatási jogok, valamint az emberi méltósághoz fűződő alapjogok sérelmének közvetlen veszélyével járó visszásságot eredményeznek. 
Jelentésük célja, hogy az érintett és illetékes hatóságok a saját hatáskörükben eljárva mielőbb és teljes körűen szüntessék meg a felmerült alapjogi visszásságot, azaz a rendelkezésükre álló eszközökkel, soron kívül nyújtsanak segítséget a Tarnazsadányi Tagiskola infrastrukturális fejlesztéséhez. 
Az intézmény teljes körű korszerűsítése, felújítása az oktatási feltételek jelentős javulásához vezetne az iskolában, és a nevelés-oktatás minőségének emelését eredményezné, nagy mértékben elősegítve a tagiskolába járó tanulók lemorzsolódásának és kirekesztődésének megelőzését és megakadályozását. A területi hátrányok és roma származás alapján is elkülönülő köznevelési intézmények esetében a deszegregációs politika legfontosabb eszköze a minőségi nevelés-oktatás biztosításához szükséges infrastrukturális, tárgyi és személyi feltételek megteremtése, fejlesztése.
A biztos és a biztoshelyettes a feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérték az Egri Tankerületi Központ igazgatóját, hogy az előzetes ígéreteknek megfelelően a rendelkezésére álló költségvetési forrás terhére a megkezdett és tervbe vett felújítási munkálatokat mielőbb és teljes körűen végezze el.
Felkérték továbbá a Klebelsberg Központ elnökét, hogy az Egri Tankerületi Központ bevonásával – az iskolában tanuló roma nemzetiségű gyermekek helyzetének, esélyegyenlőségének javítása érdekében – vizsgálja meg, hogy saját hatáskörében eljárva miként szüntetheti meg a jelentésben feltárt visszásságokat, azaz hogyan biztosítható a Tarnazsadányi Tagiskola teljes körű felújítása, infrastrukturális fejlesztése a rendelkezésre álló Európai Uniós pályázati forrásokra, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programjára, valamint más speciális felhasználású, fejlesztésre fordítható költségvetési forrásokra is figyelemmel.

A jelentés teljes szövege elérhető a honlapon.