Konferencia a roma gyermekdalok gyűjtéséről - NJBH
null Konferencia a roma gyermekdalok gyűjtéséről
2018. szeptember 27-én az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az Ethnix Művészeti és Oktatási Egyesülettel közös szervezésben adott otthont a „Konferencia a roma gyermekdalok gyűjteményéért” című szakmai rendezvénynek, amelynek kiemelt támogatója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő volt.
Magyarországon egységes, a gyakorlatban is jól hasznosítható roma gyermekdal gyűjtemény még napjainkban sem áll a pedagógusok és a gyermekek rendelkezésére. A konferencia résztvevői – a terület tudományos kutatói, oktatási-nevelési szakemberek és gyakorló pedagógusok – megvizsgálták, milyen szerepet kaphat az óvodás korú gyermekek fejlődésében, identitásuk, nemzetiségi nyelvük megőrzésében és fejlesztésében egy roma tematikájú meséket, mondókákat és gyermekdalokat tartalmazó gyűjtemény. A résztvevők egyúttal általános képet kaphattak arról is, miként zajlik jelenleg a romani és beás nyelvet beszélő kétnyelvű gyermekek óvodai nevelése, annak során milyen körben és milyen módon adódhat lehetőség új eszközök alkalmazására.
Kiemelten fontos kérdés volt, hogy az óvodai nevelés során a gyermekek – függetlenül nemzetiségi hovatartozásuktól és nyelvi hátterüktől – találkozhatnak-e bármilyen formában a roma/cigány népköltészettel, illetve az óvodapedagógusok milyen ismereteket szereznek a magyarországi roma közösségről képzésük során. A fentiek ugyanis alapvetően befolyásolhatják a nem roma gyermekek más kultúrák és népcsoportok iránti érzékenyítését és pszichoszociális fejlődésüket is.
A konferencián a nemzetközi hírű – Magyar népmesék rajzfilmsorozatot is jegyző – Kecskemétfilm Kft. rajzstúdió bemutatta Cigánymesék című, tíz részes animációs sorozatát. Horváth Mária rendező hangsúlyozta: a kisfilmek célja a Magyarországon élő romák kultúrtörténeti és néprajzi hagyományainak autentikus megjelenítése, ötvözve a mai cigány művészettel. Az alkotás folyamatába több roma művész is bekapcsolódott, a mesefilmek rajzai Orsós Teréz grafikus- és festőművész képeinek felhasználásával készültek, míg az egyes epizódok zenéjét a Parno Graszt tagjai szerezték.
A rendezvényt az EtnoRom Együttes kamarakoncertje zárta, amely során gyűjtésből származó és saját roma gyermekdalokat is bemutattak.