Közös jelentés a megkeresett szerv együttműködési kötelezettségének megszegésével összefüggésben

Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes közös jelentése az AJB-553/2021. számú ügyben a megkeresett szerv együttműködési kötelezettségének megszegésével összefüggésben

Érsekvadkert Roma Nemzetiségi Önkormányzat néhai elnöke és a Nógrád Megyei Területi Nemzetiségi Önkormányzat elnöke közös beadvánnyal fordult a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyetteshez az érsekvadkerti temető főbejáratának lezárásával, illetve a gépjárművel történő behajtás megtiltásával kapcsolatban.

A panaszosok a települési önkormányzattól arról kaptak tájékoztatást, hogy a kapubezárásra biztonsági okokból került sor, a temetői járda rossz állapota miatt, és amíg nem újítják fel az utat, addig csak a gyalogos forgalom engedélyezett. Jelenleg a ravatalozó gyalog vagy gépjárművel a temető melletti másik útról, a panasz szerint egy földútról közelíthető meg.

Sérelmezték továbbá, hogy egy temetés alkalmával a gyászoló család a főbejáratnál induló úton szerette volna elhunyt hozzátartozóját a ravatalozóhoz kísérni, a kapun azonban nem tudtak behajtani a halottaskocsival, ezért a temetkezési szolgáltató munkatársai gyalogosan, kézben vitték a koporsót a ravatalozóhoz, több száz méteren keresztül.

A roma nemzetiségi önkormányzatok elnökei a hozzátartozók kegyeleti jogát sértő eljárás miatt kérték a vizsgálatot. Ezen túlmenően azonban a biztos és a biztoshelyettes a közösségi médiából az Érsekvadkerti Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a települési önkormányzat súlyos együttműködési problémáiról is értesült.

Tekintettel arra, hogy alapvető jogokkal összefüggő visszásság gyanúja merült fel, az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi biztoshelyettes vizsgálatot indított az ügyben. Az eljárásuk során megkeresték Érsekvadkert Község Önkormányzatának polgármesterét, valamint vizsgálat lefolytatására kérték fel a Nógrád Megyei Kormányhivatal Balassagyarmati Járási Hivatalának hivatalvezetőjét. A hivatalvezető határidőn belül részletes tájékoztatást nyújtott a vizsgálatáról.

A polgármester a megkeresésekre – a sürgetések ellenére – a közös jelentés kiadásának napjáig semmilyen formában, több mint hat hónap elteltével sem válaszolt. Az Ajbt. 25. § (1) bekezdés szerint az alapvető jogok biztosa, valamint helyettesei vizsgálataik lefolytatása, illetve azok megtervezése érdekében a vizsgált hatóság, a vizsgált hatóság vezetője, a vizsgált hatóság felügyeleti szervének vezetője, a kért vizsgálat lefolytatására jogszabály által egyébként feljogosított szerv vezetője, valamint a vizsgált hatóság munkatársa az Ajbt. 21. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az alapvető jogok biztosával és helyetteseivel együttműködik. Az Ajbt. 25. § (2) bekezdés szerint, ha a vizsgált hatóság az együttműködéssel kapcsolatos kötelezettségét megalapozott indok nélkül nem vagy késedelmesen teljesíti, az alapvető jogok biztosa e tényt jelentésben rögzíti, és azt az éves beszámolójában külön kiemeli.

Érsekvadkert Község Önkormányzatának polgármestere a törvényen alapuló válaszadási, azaz az együttműködési kötelezettségének megalapozott indok nélkül nem tett eleget.

Az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi biztoshelyettes hangsúlyozta, hogy a kegyeleti jogot érintő panasszal, továbbá az érsekvadkerti roma nemzetiségi önkormányzat és a települési önkormányzat együttműködési nehézségeivel kapcsolatban a rendelkezésre álló információk hiányában érdemi vizsgálatot  nem tudnak folytatni.

Mindezekre figyelemmel jelentésükben megállapították, hogy a megkereséseik teljesítésének elmaradása akadályt jelentett a vizsgálatuk folytatásában, továbbá korlátozta őket az alkotmányos jogkörük gyakorlásában, amely a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot okozott.

A biztos és a biztoshelyettes a feltárt visszásság orvoslása érdekében ezúttal közös jelentésben, az együttműködési kötelezettséget kihangsúlyozva felkérte a polgármestert, hogy az alapvizsgálatuk érdemi befejezése érdekében nyújtson részletes tájékoztatást a kiküldött megkereséseikben foglaltakról, és jövőbeni megkereséseikre a válaszadási kötelezettségének minden esetben tegyen eleget.

Felkérték továbbá a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel élve intézkedjen annak érdekében, hogy az alapvető jogok biztosa és biztoshelyettesei megkereséseinek a vizsgált, valamint valamennyi Nógrád megyében működő helyi önkormányzat határidőben és teljes körűen tegyen eleget.

A közös jelentés teljes szövege itt olvasható.