Hírek - NJBH
Equinet Webinar sorozat
A legfrissebb Eurobarometer felmérése szerint az európai állampolgárok számára legjelentősebb kérdésként az egészségügy jelenik meg, azonban az egészségügyi szolgáltatásokban való egyenlő bánásmód védelme eddig kevés kutatói figyelmet kapott.
2021. június. 30.
Nemzet, Közösség, Kisebbség, Identitás: A nemzeti alkotmánybíróságok szerepe és aktivizmusa az alkotmányos identitás védelmében kerekasztal-beszélgetés
"Nemzet, Közösség, Kisebbség, Identitás: A nemzeti alkotmánybíróságok szerepe és aktivizmusa az alkotmányos identitás védelmében" címmel szervezett online kerekasztal-beszélgetést az SZTE ÁJTK NRTI és az UNION Egyetem június 17-én. Az alkotmányos identitást több szemszögből megközelítő rendezvényen neves előadók, szakértők vettek részt, amelyen a téma nemzetiségeket érintő aspektusait Szalayné Sándor Erzsébet is kifejtette felszólalásában.
2021. június. 17.
Megemlékezés a Roma Holokauszt Emléknapján
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes is részt vett a Holokauszt Emlékközpont, a Roma Holokauszt Emlékbizottság és a Belügyminisztérium által a Roma Holokauszt Emléknap (augusztus 2.) alkalmából szervezett eseményen, valamint az Országos Roma Önkormányzat által szervezett Roma Holokauszt Emléknap fővédnöke volt
2021. augusztus. 05.
Helyszíni vizsgálat Gyöngyöspatán
A nemzetiségi biztoshelyettes 2021. május 31-én és június 1-jén helyszíni vizsgálatot tartott Gyöngyöspata településen, ahol személyesen találkozott a helyi köznevelési intézmények vezetőivel és dolgozóival, a roma nemzetiségi önkormányzat elnökével, a település polgármesterével, valamint a Hatvani Tankerületi Központ igazgatójával.
2021. június. 22.
3/2021. számú elvi állásfoglalás a nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználatról
A nemzetiségi biztoshelyettes 2021. július 28-án adta ki 3/2021. számú elvi állásfoglalását a nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználatról. A dokumentum célja az, hogy bemutassa a saját nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználat, a nemzetiségi nyelv szabályainak megfelelő anyakönyvezés és az ezekhez kapcsolódó más hatósági eljárások, különösen a hatósági igazolványok kiállítása területén a nemzetiségi nyelven való egyéni névhasználat érvényesülésének komplex helyzetét.
2021. július. 28.
2/2021. számú elvi állásfoglalás a nemzetiségi közszolgálati rádióadások elérhetőségének aktuális helyzetéről
A nemzetiségi biztoshelyettes kiemelt figyelmet fordít a nemzetiségi közösségek anyanyelvén készülő közszolgálati rádióműsorok sugárzásának helyzetére, amely lényeges eleme a nemzetiségi kulturális autonómia megélésének és gyakorlásának. Erre figyelemmel készült el a nemzetiségi kulturális autonómia közszolgálati médiaszolgáltatás területén való érvényesüléséről szóló 3/2018. számú elvi állásfoglalása, amelyben részletesen foglalkozott a nemzetiségi rádióműsorok helyzetével, köztük azok vételi nehézségeivel. A jelen elvi állásfoglalás kifejezetten ez utóbbi téma utóvizsgálatának lezárásaként készült el.
2021. július. 28.
Közös jelentés egy roma nemzetiségű személlyel szemben, fokozott ellenőrzés keretében foganatosított rendőri intézkedések vizsgálatát érintően
Alapjogi szempontból garanciális jelentősége van annak, hogy a fokozott ellenőrzés elrendelésre a jogszabályi keretek között – a célhoz kötöttséget, illetve a tér- és időbeli korlátozottságot szem előtt tartva – kerüljön sor, állapította meg dr. Kozma Ákos ombudsman és dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsmanhelyettes közös vizsgálata során.
2021. július. 27.
1/2021. számú elvi állásfoglalás egy roma nemzetiségű tanuló nevelési-oktatási és gyermekvédelmi problémáinak vizsgálata kapcsán feltárt egyedi és rendszerszintű hiányosságokról
A nemzetiségi biztoshelyettes elvi állásfoglalást tett közzé egy roma nemzetiségű tanuló nevelési-oktatási és gyermekvédelmi problémáinak vizsgálata kapcsán feltárt egyedi és rendszerszintű hiányosságokról
2021. július. 27.
Közös jelentés a megkeresett szerv együttműködési kötelezettségének megszegésével összefüggésben
Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes közös jelentést tett közzé az AJB-553/2021. számú ügyben a megkeresett szerv együttműködési kötelezettségének megszegésével összefüggésben
2021. július. 27.
Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsmanhelyettes részt vett a „Council of Europe norms and standards on national minority rights: Results and challenges” című magas szintű konferencián
2021. május 21. és november 17. között Magyarország tölti be a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét. A magyar elnökség programtervezetében prioritásként szerepel a nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítása, ezért június 29-én Council of Europe norms and standards on national minority rights: Results and challenges címmel az Európa Tanács és Magyarország közös szervezésében magas szintű konferenciára került sor, amelyen a nemzetiségi ombudsmanhelyettes kiemelt szakértőként vett részt.
2021. július. 12.
A nemzetiségi biztoshelyettes megbeszélése a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökével
Félévzáró és nyárindító egyeztetésen vett részt a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes Englenderné Hock Ibolyával a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (LdU / MNOÖ) elnökével.
2021. július. 09.
"A ma munkája – a holnap sikere" szakmai konferencia
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes is részt vett és záróbeszédet mondott az Országos Roma Kulturális és Média Centrum szervezésében július 6-án tartott, A ma munkája – a holnap sikere című szakmai konferencián.
2021. július. 09.